1941. július 6-án vezették be Magyarországon a jobb oldali közlekedést.
83 éve, 1941. július 6-án lépett életbe Magyarországon a jobb oldali közlekedésről szóló rendelet. Budapesten és környékén azonban csak 1941. november 9-én vezették be az új közlekedési rendet. A közlekedési tárca 1939 júniusában már határozott a változásról, de a bevezetés a háború miatt két évet tolódott. Bár a legendák szerint az ókori görögök és rómaiak az út bal oldalán közlekedtek, a római korban azonban még nem volt meghatározott hajtási irány, sok esetben az út szélessége sem tette lehetővé az egymás melletti egyidejű elhaladást, így egyik járműnek le kellett térnie. Az 1700-as évek második felében az észak-amerikai brit gyarmatok többségében olyan helyi törvényeket fogadtak el, amelyek a jobb oldalon hajtást tették kötelezővé, a függetlenségi háború után pedig egységesen ezt a módot vezette be az új államszövetség.
Napóleon a XVIII. század vége felé az általa elfoglalt országokban bevezettette a jobb oldali közlekedést, de az csak legenda, hogy döntésében szerepet játszhatott, hogy az ősellenség Angliában 1735 óta kötelező volt a bal oldali forgalmi rend. Napóleon csak az addigi gyakorlatot intézményesítette, néhány korábban balkezes országban is. Ráadásul a francia seregek visszavonulása után a felszabadult országok visszatértek a baloldali közlekedésre, és csak a XX. században tértek át a jobb oldali közlekedésre. A változások azonban csak a közutakra igazak, magában a változást elindító Franciaországban például a vasutakon a mai napig bal oldali a közlekedés. A repülőgépek tömeges elterjedésével szintén a jobboldal irányba való kikerülést határozták meg a világon egységesen! A hajózásban is a jobboldali kikerülési irány van meghatározva.
A vasúti közlekedésben hazánkban már 1855-től alkalmazták a jobboldali közlekedést ott, ahol két sínpálya volt kiépítve. Ennek némiképp ellentmond a gödöllői HÉV, ahol ma is baloldali a hajtási irány, és ez valószínűleg így is marad a vonal felújításáig. A „kisföldalatti” közlekedési iránya 1973-ig szintén bal oldali volt, akkor a felújítást követően tértek át a jobb oldali irányra.
A közúti közlekedésben sem volt egységes szabály, az egyes országokban egymástól eltérő hajtási irányok voltak. Ausztriában 1938. szeptember 19-től, Csehszlovákiában 1939. május 1-től tértek át a jobboldali közlekedésre. A hazai újságok elszigetelődést, az idegenforgalom visszaesését jósolták, amennyiben nem változtatjuk meg a hajtási irányt. Végül a kontinensen utolsó előttiként Magyarország is átállt a jobb oldali közlekedésre. Az utolsó Svédország volt, amely kitartott egészen 1967-ig. A magyar döntésnek több oka volt. Egyrészt a német orientáció, illetve az, hogy a bécsi döntések által visszacsatolt területeken már jobb oldali volt a közlekedés rend. A közlekedési tárca végül 1939 júniusában határozott a változásról, de a bevezetés a II. világháború miatt két évet tolódott.

Az 1941. június 26-i 187 000/1941. BM rendelet szerint az áttérés két lépésben történt. Július 6-án hajnali 3-kor Budapestet és környékét kivéve az egész országban, november 9-én hajnali 3-kor pedig a fővárosban és környékén tértek át a jobb oldali rendre. A bevezetésnél alapos előkészítésre volt szükség. A közlekedési- és tájékoztató táblákat, a különböző megállókat mind át kellett helyezni, vagy éppen újat kellett építeni. Az előmunkálatokat áprilisban kezdték: a rádió figyelmeztette a lakosságot, a lapok tájékoztató cikkeket közöltek, az iskolák az új rendet elmagyarázták a gyerekeknek.
Július 6-ától a Budapest körüli határvonalon burkolati jelek, táblák terelték a járműveket megfelelő sávokba. Az áttérés simán lezajlott, csak egy baleset történt: egy fehérvári kalauz a lezárt bal oldali ajtónak dőlve kiesett a járműből. A fővárosi tömegközlekedés november 8-án 23 órakor leállt, majd hajnalig elvégezték a műszaki átalakításokat. Az átállás nem okozott gondot a Beszkárt villamosainál, ezeknek ugyanis mindkét oldalon volt ajtaja. A buszoknál viszont ajtót kellett vágni a jobb odalukra. A költség 12 millió pengő volt.
A világ csaknem egyharmadában mind a mai napig a bal oldali közlekedés a kötelező. Európában így van ez Cipruson, Írországban, Máltán, Nagy-Britanniában. Ázsiában bal oldalon hajtanak Japánban, Indiában, Hongkongban, Szingapúrban, Thaiföldön. De Ausztráliában, Új-Zélandon, a Dél-afrikai Köztársaságban, Kenyában és Tanzániában is bal oldali közlekedési rend szerint közlekednek.
Részlegesen feloldják a kamionstopot
A hosszú hétvégére enyhítettek a kamionforgalom korlátozásán.
Részlegesen feloldják a kamionstopot
A hosszú hétvégére enyhítettek a kamionforgalom korlátozásán.
Jó az irány
Összességében csökkent a halálos balesetek száma az uniós utakon 2024-ben.
Jó az irány
Összességében csökkent a halálos balesetek száma az uniós utakon 2024-ben.
Együttműködőket keresnek
Április 30-ig várják a partnereket a közlekedési kultúra napja kampányhoz.
Együttműködőket keresnek
Április 30-ig várják a partnereket a közlekedési kultúra napja kampányhoz.
Népszerűtlen rolik
Az elektromos rollerek használatának korlátozására készül Kaposvár.
Népszerűtlen rolik
Az elektromos rollerek használatának korlátozására készül Kaposvár.
Nem sietnek befizetni
600 ezer autós még adós maradt gépjárműadóval.
Nem sietnek befizetni
600 ezer autós még adós maradt gépjárműadóval.
A Speedmarathon eredményei
Speedmarathon a neve a 24 órán át tartó sebességmérési akciónak. Legutóbb április 16-án, reggel hat órától tartottak így országos sebességellenőrzést.
A Speedmarathon eredményei
Speedmarathon a neve a 24 órán át tartó sebességmérési akciónak. Legutóbb április 16-án, reggel hat órától tartottak így országos sebességellenőrzést.
Csökkentek a biztosítási díjak
A kgfb-díjak 16, a casco 9 százalékkal csökkent az első negyedévben.
Csökkentek a biztosítási díjak
A kgfb-díjak 16, a casco 9 százalékkal csökkent az első negyedévben.
Sok felvétel készült
Az elmúlt héten tartott országos sebességellenőrzési akció hálóján sok gyorshajtó fennakadt.
Sok felvétel készült
Az elmúlt héten tartott országos sebességellenőrzési akció hálóján sok gyorshajtó fennakadt.
