Jogszabálymódosítással segíti az ÉKM az uniós elnökség alatt a fővárosi közlekedést.
Júliustól Magyarország látja el az Európai Unió soros elnökségét, amely jelentős számú nemzetközi delegáció mozgását teszi szükségessé a fővárosban. A közúti közlekedés szabályainak módosításával segíti az Építési és Közlekedési Minisztérium, hogy magyar uniós elnökség ne okozzon többletterhelést Budapest úthálózatán. A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet módosítása lehetővé teszi, hogy a delegációk kijelölt járművei az autóbusz- és trolibuszforgalom, azaz a közösségi közlekedés zavarása nélkül az autóbusz forgalmi sávokban közlekedjenek. A Magyar Közlöny 2024. június 28-i számában megjelent jogszabálymódosítás szigorúan csak a kijelölt járművekre vonatkozik, amelyek a közösségi közlekedés zavarása nélkül élhetnek ezzel a lehetőséggel, azaz a buszsáv továbbra is az autóbuszoké és a trolibuszoké, a közösségi közlekedésnek itt elsőbbsége van. Bizonyos korlátozások és tilalmak alóli, szigorú feltételek szerint történő felmentésre – mint a buszsávok kizárólag a kijelölt járművek számára történő időszaki megnyitása – más európai ország, így például Németország közlekedési rendszere is lehetőséget biztosít.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.