Az M2-es autóutat és Göd várost összekötő úthálózat fejlesztéséhez kapcsolódóan a 2024. július 1-én elkezdődik a Fóti út átépítése.
Az útépítések miatt Gödnél a Samsung SDI gyárterületre való bejutási lehetőséget korlátozzák az M2-es autóút gödi csomópontja, illetve a gödi Munkácsy utca felől. Emiatt a reggeli és a délutáni műszakváltás idején jelentősebb torlódásra lehet számítani az M2-es autóút gödi csomópontjában a kihajtó ágakon mindkét irányban, valamint a gödi Munkácsy utca irányából. A beruházás a tervek szerint július végéig tart majd.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.