2024.06.28, 11:15
A felénél tart az elektromos-autó pályázat

Az Energiaügyi Minisztérium közlése szerint a vállalati e-autó programban igényelt támogatások összege elérte a teljes keret felét.

A vállalkozások idén februártól jövő tavaszig kérhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást tisztán elektromos személygépkocsi, teherautó vagy kisbusz beszerzéséhez. Mostanáig több mint 3200 cég igényelt forrást mintegy 3900 jármű megvásárlásához, több mint ezer pályázatról már a támogatói döntések is megszülettek. A beérkezett kérelmek együttesen mára lefedik a teljes, 30 milliárd forintos keretösszeg felét – jelentette be az Energiaügyi Minisztérium (EM). A közleményükben a minisztérium emlékeztet arra, hogy a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve REPowerEU fejezetéből finanszírozott program az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8-4 millió forinttal segítheti egy jármű beszerzését. A tíz fő alatti állományi létszámú vállalkozások legfeljebb egy, a 10-49 fő közöttiek legfeljebb öt, az 50-249 fő közöttiek legfeljebb tíz, míg a nagyobbak legfeljebb 16 járművet szerezhetnek be. Egy cégre így összesen maximum 64 millió forint juthat.

A támogatási kérelmek 2025. március végéig nyújthatók be a www.palyazat.gov.hu oldalon elérhető kitöltő felület használatával. Az eddigi adatok szerint a messze legnépszerűbb járműkategóriából, a személyautókéból közel háromezer megvásárlását tervezik a pályázók. De a kisteherautók iránt is komoly érdeklődés mutatkozik, igényelt darabszámuk felülmúlta a kilencszázat.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14