Liget Budapest: ingyenes KRESZ-suli indul a Városligetben.
Budapesten ingyenes KRESZ-suli indul gyerekeknek a városligeti KRESZ-parkban; a Liget Budapest Projekt és a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum együttműködésével szervezett nyári programsorozatra 1400 gyereket várnak az ország minden tájáról. Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója a programsorozat sajtótájékoztatóján felidézte, hogy néhány hete adták át a 30 ezer négyzetméteres megújított parkrészletet, ahol 6 ezer négyzetméteren KRESZ-park épült. A KRESZ-sulihoz olyan partnereket kerestek, akik elsősorban kerékpáros alapokon, de képesek megtanítani, óvodás kortól középiskolás korig, hogyan kell egy városi környezetben biztonságosan közlekedni. Szólt arról, hogy szeptember elsejétől a KRESZ és az egészségügyi oktatás a középiskolai oktatás részévé válik, a városligeti KRESZ-suliban azonban már óvodás kortól adnak ilyen ismereteket.
Augusztus 27-ig hetente két alkalommal lehet részt venni a játékos oktatáson, amely a Liget+Kölyök tagsággal ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött – mondta, hozzáfűzve: pecsétgyűjtő füzetet is kapnak a gyerekek, akik a harmadik alkalmat követően Liget-jogosítványt is szerezhetnek. A sajtóanyag szerint a KRESZ-parkban a múzeummal és a Bikeride Sportegyesülettel együttműködve a szakemberek rendszeresen, ingyenes foglalkozásokon fogják segíteni a gyerekeket közlekedési szokásaik biztonságossá tételében. A közlekedés alapismereteitől a biztonságos kerékpározás alapjaiig sok mindent megtanítanak a gyerekeknek, akik nem csak elméleti ismereteket kapnak, hanem a leggyakoribb közlekedési szituációkat be is gyakorolják. Azt is megtanulhatják, hogyan tudják kerékpárjukat rendszeres karbantartással biztonságos állapotban használni. A KRESZ-parkban múzeumpedagógusok vezetésével 3 tematikus workshop várja a gyerekeket kéthetenként kedden. Augusztus közepéig szombatonként a KRESZ-parkban a 60 perces KRESZ-suli foglalkozások keretében a Bikeride Sportegyesület edzői, sportolói várják a gyerekeket. A programokról további információ a Liget Budapest honlapján, a https://ligetbudapest.hu/kresz-suli linken érhető el.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.