2024.06.11, 11:33
Halad a munka az M4 körül

Ütemterv szerint halad a kivitelezés az M4-es építésénél.

Az M4-es építésénél a Törökszentmiklós-Kisújszállás jelenleg épülő szakaszán gerendabeemelés, Törökszentmiklós elkerülő szakaszán útépítés miatti forgalmi terelés várható – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) az MTI-vel. A munka során 17 darab új műtárgyat építenek meg, amelyből a legnagyobb a Nagykunsági-főcsatorna fölött épülő, hattámaszú előre gyártott vasbeton gerenda híd. Az új nyomvonalon tavaly júniusban elkezdett építési munkák során a nyugati oldali hídfő és a négy közbenső alátámasztás építése megtörtént, a keleti oldali hídfő cölöpözése pedig jelenleg zajlik. Összesen 66 darab csaknem 33 méter hosszú FCI hídgerendát emelnek be június 10. és 15. között. Ezek a munkák nem befolyásolják a közlekedést.

A hídépítés mellett felújítják, illetve átépítik Törökszentmiklós elkerülő szakaszán a 2×1 sávos utat is, emiatt a közúti forgalmat június 10-től az új, bal oldali pályára két ütemben átterelik. Az I. ütemben a jelenlegi 4-es számú főúti szelvényezés szerinti 117+400-120+300 kilométer szelvények között, majd a II. ütemben a 113+500-120+300 szelvények között vezénylik át a forgalmat, amely gyakorlatilag a Törökszentmiklós elkerülő teljes szakasza. A terelés végrehajtásához az engedélyező hatóság ideiglenes forgalomba helyezése szükséges, amelyre június 10-én került sor. Az útszakasz ettől függetlenül továbbra is munkaterületként üzemel, az építési munkák és az út mellett néhol jelentős szintkülönbség miatt előzési tilalomra és 40 km/órás sebességkorlátozásra számíthatnak a gépjárművezetők.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

Nagyon élt a használtautópiac

Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.

...
2026.07.07. 09:03

Nagyon élt a használtautópiac

Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.