2024.06.10, 09:22
Viharos hétfő

Másodfokú riasztást adtak ki hevesebb zivatarok veszélye miatt több járásra az országban.

Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki a Dunántúl egyes járásaira a HungaroMet Zrt. hétfő reggel, majd nem sokkal később több kelet-magyarországi járásra is kiadták a másodfokú riasztást. A veszélyjelzés szerint a riasztással érintett járásokban a következő órákban hevesebb zivatarokra lehet számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is. A nap folyamán, estig több hullámban, több helyen alakulhatnak ki zivatarok az országban, ezek környezetében helyenként felhőszakadás, viharos, 60-80 km/óra sebességű széllökés, jégeső előfordulhat. Néhol heves zivatar is kialakulhat a Dunától keletre, illetve a Dunántúl keleti részein. Hétfő éjfélig hevesebb zivatarok kialakulására kell számítani Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyék területén, itt másodfokú figyelmeztetés van érvényben hevesebb zivatarok kialakulásának veszélye miatt.

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-nek azt mondta: javasolják, hogy ahol hevesebb zivatarok miatt van érvényben riasztás, az emberek fokozottan figyeljenek a fák, fasorok, állványzatok közelében. A ház környékéről minden olyan tárgyat, amelyet a szél felkaphat – kerti bútort, szerszámot, kisebb cserepes növényt – javasolt védett helyre vinni. Továbbá, ha villámlik, érdemes számolni, hogy mennyi idő telik el a villámlás és a dörgés között és ha ez kevesebb, mint 10 másodperc, akkor a vihar nagyon közel van, ilyenkor keressünk menedéket egy épületben. Ne tartózkodjunk vízben, otthon is kerüljük a vizesblokkok használatát. Kerüljük a kilátókat, villanyoszlopokat, ne álljunk fa alá és ne használjunk esernyőt – javasolta. Hozzátette: akit erdőben ér a villámlás, keressen egy olyan helyet, ahol legalább 4-5 méterre van a fák törzsétől. Azt kérik, lehetőleg senki ne parkoljon villanyvezetékek és fák alá, a fasorok mellett pedig kellő figyelemmel közlekedjen mindenki. Aki bajba jutott embert vagy leszakadt vezetéket lát, jelezze a 112-es segélyhívón – mondta.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14