Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Budapesten. Lezárják a rakpartokat.
Az érkező dunai árhullám miatt első fokozatú árvízvédekezési készültséget rendelt el Budapest négy árvízvédelmi szakaszára Karácsony Gergely főpolgármester az Országos Vízjelző Szolgálat előrejelzése alapján, várhatóan csütörtök este lezárják a forgalom elől az alsó rakpartokat – közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. A közlemény szerint az első fokozatú készültség során a vízügyi szakemberek a biztonságos ivóvízellátás fenntartásához, illetve a csatornarendszer zavartalan működéséhez szükséges műszaki intézkedéseket teszik meg.
Az előrejelzések szerint a Duna vízszintje június 7-re, péntekre virradó éjszaka érheti el azt a szintet, amikor a budai és a pesti alsó rakpartot le kell zárni, ezért ezeken már csütörtök 0 órától tilos lesz megállni. A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság várhatóan csütörtök délutántól a még az alsó rakpartokon parkoló autókat elszállítja, erről keddtől a parkoló autók szélvédőjén kétnyelvű tájékoztatást helyez el. Az alsó rakpartok lezárására előreláthatólag csütörtök 20 órától lesz szükség – közölte a Főpolgármesteri Hivatal. Hozzátették, hogy az előrejelzések alapján a következő napokban magasabb fokozatú árvízvédekezési készültséget is elrendelhető.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.