2024.05.17, 10:21
Két hiba egy estére

Stoptáblánál okozott balesetet az ittas sofőr.

A Veszprém Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a 25 éves nővel szemben, aki idén februárban, szeszes italtól befolyásoltan egy Veszprém-közeli falu stoptáblával védett kereszteződésébe hajtva okozott balesetet. A vádirat szerint a fiatal nő éjjel egy óra után, szeszes ital fogyasztását követően ült autóba, mellyel az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” tábla tilalma ellenére egy útkereszteződésbe hajtott, s a gépkocsi első részével nekiütközött a tőle jobbról érkező személyautó oldalának.

A baleset következtében személyi sérülés nem történt. A vádlottat a rendőrök igazoltatták, amelynek során fény derült az ittasságára. Az ügyészség a vádiratában tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalát és abban pénzbüntetés, valamint járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta, amelynek a Veszprémi Járásbíróság a nem jogerős büntetővégzésében helyt adott és az elkövetővel szemben 280 000 forint pénzbüntetést szabott ki, valamint 1 év 2 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

Nagyon élt a használtautópiac

Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.

...
2026.07.07. 09:03

Nagyon élt a használtautópiac

Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.