Mabisz: újabb járművekre kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni.
Bővül azoknak a járműveknek a köre július 16-tól, amelyekre kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kell kötni – hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). A szervezet jelezte, hogy az április 30-án kihirdetett új rendelkezések szerint egyes mikromobilitási eszközökre, egyebek mellett bizonyos elektromos rollerekre is kiterjed majd a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb). A jármű nettó tömege, illetve tervezési sebessége dönti el, hogy szükséges-e felelősségbiztosítást kötni az adott járműre. Minden üzemben tartó saját felelőssége, hogy ellenőrizze gépjárműve nettó tömegét, illetve tervezési sebességét – hangsúlyozta a Mabisz.
Mivel teljesen új rendelkezésről van szó, a biztosítók június 8-ig állítják össze a mikromobilitási eszközökre vonatkozó díjtarifájukat; jelenleg megbecsülni sem lehet, milyen biztosítási díjjal köthető kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás az érintett járművekre. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény szerint olyan gépjármű esetében, amelyet nem vettek hatósági nyilvántartásba, vagyis nincs rendszáma, a mindenkori használó is üzemben tartónak minősül. Ezért használat előtt mindenképpen meg kell győződni arról, hogy a járműnek kell-e, illetve van-e kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása – figyelmeztetett a Mabisz.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
