2024.05.08, 09:06
Ma elrajtol a „Tour de Hongrie”

Május 8-án rajtol a 2024-es Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny.

A 45. Tour de Hongrie csapatbemutatóját tegnap tartották, ma kora délután pedig elrajtol a mezőny a Karcag-Hajdúszoboszló szakasszal. Egy nappal később Tokaj-Kazincbarcika, majd Kazincbarcika-Gyöngyös-Kékestető és Budapest-Etyek etapok várnak a kerékpárosokra, mielőtt május 12-én a Siófok-Pécs szakasz végén célba érnének. Magyarországon az M4 Sport a rajttól a célig élő adást biztosít, de az Eurosport online felületein is elérhető lesz naponta két órányi élő közvetítés magyar kommentárral, illetve magyar nyelvű összefoglalókat közvetít minden nap végén az Eurosport 1 csatornája.

Etapok-időpontok

Május 8-án Karcag és Hajdúszoboszló (166 km) között a sprinterek harcolhatnak a verseny első sárga trikójáért.

Május 9-én, csütörtökön Tokajból Kazincbarcikára (162 km) vezet a karaván útja egy dombos, de a sprintereknek kedvező etapon.

Május 10-én, pénteken Kazincbarcika-Gyöngyös-Kékestető (183 km) között fog tekerni a mezőny.

Május 11-én, szombaton a fővárosból Etyekre (167 km) tekernek majd a versenyzők.

Május 12-én, vasárnap a Mecsek emelkedőin dől el az összetett sorsa a Siófok-Pécs (173 km) hegyi szakasz végén.

Az útvonalról és a versenyről részletesen a verseny oldalán tájékozódhatnak.

A verseny útvonalán a közlekedők több helyszínen is ideiglenes, teljes pályás mozgó forgalomkorlátozással találkozhatnak, ezért az érintett szakaszok forgalmi helyzetéről érdemes lesz még utazás előtt tájékozódniuk a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14