Három hónap alatt 9 alkalommal előzött meg illegális gyorsulási versenyt a Pest vármegyei rendőrség.
Az év első negyedében 9 alkalommal előzött meg illegális gyorsulási versenyt a rendőrség Pest vármegyében. Több mint 8000 ember és csaknem 2400 gépkocsi távozását rögzítették a rendőrök, miután autós csoportosulásokról szóló információk alapján megjelentek a különböző helyszíneken – közölte a vármegyei rendőr-főkapitányság az MTI-vel. A beszámoló szerint összesen 1 519 000 forint bírságot szabtak ki, elsősorban a KRESZ szabályainak megszegése miatt, illetve több forgalmi engedélyt is elvettek, főként a járművek engedély nélküli átalakítása miatt.
A közlemény szerint a vármegyében több helyszínre kellett rendőri erőket küldeni, miután autós csoportosulásokról szóló információ jutott a rendőrség tudomására. Az egységek megjelenésének hatására az autósok szétszéledtek, így drifteléses, gyorsulásos rendezvény kialakulására esély sem volt. A tájékoztatás szerint főként esténként Érd, Gödöllő, Szigetszentmiklós, Vác és Vecsés település közelében lévő bevásárlóközpontok parkolóiban csoportosultak az emberek. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság hangsúlyozta, hogy az illegális gyorsulási versenyek, driftelések megelőzéséért és felszámolásáért a jövőben is mindent megtesz. „Folyamatos egyeztetéseket kezdeményez, javaslatokat tesz a bevásárlóközpontok magántulajdonú parkolóinak versenyzésre alkalmatlanná tétele érdekében a vállalkozásoknak, cégeknek, „amelyek nyitottak az ilyen jellegű ajánlások megvalósításában” – írták.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.