Budapesten a KTM Centrum területén várunk minden motorost, aki szívesen résztvenne az idény első motorkerékpáros rendezvényén!
Motoros találkozót rendeznek április 13-án, szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága (ORFK-OBB), a Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány és a KTM Centrum szervezésében.
A gyerekeket kreszpálya, elektromos gokartos szlalom és kismotoros pálya várja. A felnőttek is több programon tudnak részt venni, így például motoros ügyességi rámpát próbálhatnak és pódium beszélgetést hallgathatnak. A regisztrálók részt vehetnek vezetéstechnikai képzésen, amelyet a Rendőrség Oktatási és Kiképző Központ (ROKK) Nagytétényi úti objektumában tartanak a rendőrség profi oktatói. Szintén regisztráció mellett a rendezvényre ellátogatóknak lehetőségük lesz tesztmotorozásra, a KTM Centrum ugyanis az ország legnagyobb tesztmotor készletével várja az érdeklődőket, így KTM, Husqvarna, GasGas motorokkal.
A rendezvény végét követően a motorosok átgurulnak Óbudára, a Flórián térre, ahol a résztvevők mécsesgyújtással emlékeznek majd meg a közúti balesetekben elhunytakról az ott álló emlékműnél.
MotoMia 2024 – A biztonság öltöztet
Cím: KTM Centrum
Budapest XI., Vizsla utca 2-4.
Kapunyitás 07:30, programok 08:00-17:00 óra között
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.