Budapesten várhatóan az idén elkezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása.
A fővárosi Flórián téri felüljáró az Árpád híd nyolcvanas évekbeli korszerűsítésekor épült meg, jól működő összeköttetést adva a közúti forgalomnak a Szentendrei út és az Árpád híd között mindkét irányból. A közel derékszöget áthidaló két szerkezet, az északi-, és a déli híd megépítése több éven keresztül tartott. Az építés óta eltelt több mint négy évtized alatt több millióan hajtottak át rajta. A felüljáró különleges környezetben helyezkedik el, alatta római kori romok, valamint az azokat bemutató, az aluljárón át megközelíthető múzeum található. A felújítás során a régészeti leletek épségére is figyelmet kell majd fordítani.
A Flórián téri felüljáró felújítás során nemcsak az útpálya burkolatát építik át, hanem kijavítják a vasbeton szerkezet a használatból eredő hibáit is. Megszüntetik a pillérek feletti ázások okát, kicserélik a híd teljes szigetelését, új szegélyeket építenek biztonságosabb szalagkorláttal, valamint új dilatációkat helyeznek el a hidak végein. A naponta több tízezer jármű haladását biztosító felüljáró rekonstrukciója 2025-ben fejeződhet be. A Flórián téri felüljáró felújításának ideje alatt az útpálya forgalmának korlátozására kell készülni, amely nem egyszerre érintik majd a déli, illetve az északi hidat. A lezárások és terelések pontos részleteiről a BKK a későbbiekben ad majd tájékoztatást – áll a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményében.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.