2024.03.27, 12:36
Magyar kapás az osztrákoknál

Megfogták az első magyar extrém gyorshajtót Ausztriában.

Egy 40 éves magyar sofőrtől elvették a jogosítványát és az autóját is az osztrák rendőrök. Az ok, hogy hétfő reggel 218 km/óra sebességgel haladt az A3-as autópályán az elektromos autójával, így 88 km/órával lépte túl a megengedett sebességhatárt. A magyar autós Hornstein közelében „a megengedettet jóval meghaladó sebességgel“ előzte meg a burgenlandi tartományi közlekedésrendészet civil járőrét – olvasható a tartományi rendőr-főkapitányság közleményében, amelyet az orf.at vett észre. A rendőrség szerint a sofőr más járművekhez is veszélyesen közel hajtott, és nem tartotta meg a biztonságos távolságot. A rendőrök ideiglenesen lefoglalták az elektromos autót, és elvették a 40 éves férfi vezetői engedélyét is, valamint feljelentették az illetékes járási hatóságnál.

Nem csak magyar gyorshajtó volt figyelmetlen, egy szerb sofőr autóját is lefoglalták, valamint a jogosítványát is elvették, miután az A1-es autópályán utazott 223 km/óra sebességgel. Ő csakúgy, mint a magyar férfi, előbb egy járőrt előzött meg, majd egy lézeres radar mérte be. Ezután állították meg a rendőrök, akiknek azt mondta, hogy sietett, ezzel magyarázva a nagy sebességet. A kirívó gyorshajtás miatt kauciót szedtek be a férfitől, a vezetői engedélyt ideiglenesen elvették, a járművet pedig ideiglenesen lefoglalták. Ezt a lépést március eleje óta törvény írja elő extrém gyorshajtás esetén. A 36 éves szerbnek és három utasának egy bérelt autóval kellett folytatniuk az útjukat – és utasai közül vállalták a további vezetést.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14