2024.03.25, 08:23
Estétől korlátozások a fővárosban

A magyar-koszovói meccs miatt forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében.

A fővárosban labdarúgó-mérkőzés miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz hétfőn és kedden Budapest VII., VIII. és XIV. kerületében. Az Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott kedden Koszovó ellen játszik felkészülési mérkőzést a Puskás Arénában. Ezért tilos megállni március 25-én 20 órától március 26-án 23 óráig a VII. és VIII. kerületében a Verseny utca mindkét oldalán a Dózsa György út és a Thököly út között.

Nem lehet majd megállni március 26-án 8 órától 23 óráig a VII., a VIII. és a XIV. kerületben a Dózsa György út mindkét oldalán a Kerepesi út és a Thököly út között; a Dózsa György út, Kerepesi út és az Ifjúság útja kereszteződésében található murvás parkoló területén; az Asztalos Sándor út mindkét oldalán a Kerepesi út és a Salgótarjáni utca között; az Ifjúság útja mindkét oldalán; a Kerepesi út, az Ifjúság útja, a Papp László Budapest Sportaréna mélygarázshoz vezető szervizút – hotel oldalában – és a Puskás Ferenc Stadion metrómegálló által határolt területen.

Megállási tilalom lesz a Stefánia út mindkét oldalán, valamint a szervizúton a Hungária körút és a Thököly út között; a Szabó József köz mindkét oldalán; a Radovic Dusán köz mindkét oldalán; a Szabó József utca mindkét oldalán az Istvánmezei út és a Thököly út között; a Cházár András utca mindkét oldalán a Thököly út és az Istvánmezei út között; az Istvánmezei út mindkét oldalán a Szabó József utca és a Thököly út között; a Jobbágy utca mindkét oldalán a Verseny utca és a Dózsa György út között és a Mogyoródi út, Hungária körút és az Utász utca közötti murvás parkolóban.

Szakaszosan és időszakosan lezárják majd március 26-án 16 órától 23 óráig a VII., a VIII. és a XIV. kerületben a Dózsa György utat a Kerepesi út és a Thököly út között; az Ifjúság útját a Kerepesi út és a Stefánia út között; a Stefánia utat a Hungária körút és a Thököly út között; az Egressy utat a Stefánia út és a Hungária körút között; a Szabó József utcát az Istvánmezei út és a Thököly út között; a Cházár András utcát a Thököly út és az Istvánmezei út között; az Istvánmezei utat a Szabó József utca és a Thököly út között; a Jobbágy utcát a Verseny utca és a Dózsa György út között és a Verseny utcát a Dózsa György út és Thököly út között.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

Nagyon élt a használtautópiac

Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.

...
2026.07.07. 09:03

Nagyon élt a használtautópiac

Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.