A pécsi közúti ámokfutó szabadságvesztésre számíthat.
A Baranya Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Pécsi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a fiatal férfival szemben, aki sorozatosan követett el közlekedéshez kapcsolódó bűncselekményeket. A vádirat szerint a jogosítvánnyal nem rendelkező, 20 éves férfi 2023. november 22-én, reggel, Pécsett eltiltás hatálya alatt vezetett egy furgont. Egy lámpás kereszteződésben a belső sávban haladó gépkocsi mellé állva szóban megfenyegette a gépkocsi vezetőjét, majd egy hosszú bottal kinyúlt a lehúzott bal oldali ablakon és többször ütő mozdulatokat tett a sértett irányába. A férfit közben azzal fenyegette, „hogy szét fogja verni az autóját”. Miután a forgalommal haladva elindultak, a sértett gépkocsija mellé érve felé kormányozta a furgont úgy, hogy áttért a másik forgalmi sávba. A sértett az ütközést hirtelen fékezéssel és balra kormányzással tudta elkerülni. A vádlott megszegte a KRESZ rendelkezéseit, cselekményével a másik gépkocsi vezetőjének életét és testi épségét közvetlen veszélynek tette ki. Ezt követően a vádlott 2023. december 7-én továbbra is eltiltás alatt vezette a gépkocsiját Pécsett, amelynek során anyagi kárral járó közlekedési baleset részese volt.
A Pécsi Járási Ügyészség folytatólagosan elkövetett eltiltás hatálya alatti vezetés bűntettével és közúti veszélyeztetés bűntettével vádolja a férfit, akivel szemben több alkalommal folytattak szabálysértési és büntetőeljárást közlekedéshez kapcsolódó cselekmények miatt. A vádlott letartóztatásban van, vele szemben szabadságvesztés és végleges hatályú járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta az ügyészség.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.