Egyre több helyen tiltják be Németországban az elektromos rollerek szállítását a közösségi közlekedés járművein.
A robbanás- és tűzveszélyre hivatkozva Németország egyre több városában az e-rollereket kitiltják a tömegközlekedésből. Egyes német városokban már március 1-je óta érvényben van az utazási tilalom a helyi közlekedésben, máshol áprilistól lép életbe a tiltás, de például a Hamburger Hochbahn már 2023 nyarán megtiltotta a vonatain az elektromos rollerek szállítását. A Német Közlekedési Vállalatok Szövetsége (VDV) támogatja az elektromos rollerek szállításának a betiltását a tömegközlekedési eszközökön. Ennek oka „a beépített lítium-ion akkumulátorok alacsony biztonsági színvonala és az ezzel járó fokozott tűz- és robbanásveszély, valamint az egészségre ártalmas füstgáz felszabadulása”.
Londonban, Barcelonában és Madridban már voltak tüzek és robbanások a tömegközlekedési járműveken, amelyeket elektromos rollerek okoztak. A VDV szerint ez bármikor megtörténhet Németországban is. Ezért március 1-je óta már érvényben van a tilalom Észak-Rajna-Vesztfália öt legnagyobb városában. A KVB (Köln), a Rheinbahn (Düsseldorf), a DSW21 (Dortmund), a Ruhrbahn (Essen) és a DVG (Duisburg) megtiltotta az e-rollerek szállítását minden közlekedési eszközön. A helyi tömegközlekedési társaságok a VDV ajánlására alapozták döntésüket. Wuppertalban március 18-án, Bochumban április elsejétől tervezik bevezetni a tilalmat. A Müncheni Közlekedési Vállalat (MVG) a jövőben azt is megtiltja, hogy elektromos robogókat vigyenek fel a metrókra, villamosokra és buszokra, valamint metróállomásokra. A rendelet Húsvét után (április 2-tól, keddtől) érvényes.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.