A GreenGo autómegosztó öt helyszínnel bővítette szolgáltatási területét Budapesten.
A GreenGo az eddigi budapesti szolgáltatási területét öt helyszínnel bővítette, így a számításai szerint mintegy 300 000 lakos számára vált elérhetőbbé az autómegosztás. A bővítéssel Csepelen, Pesterzsébeten, Pesthidegkúton, Budaörsön és Budafokon is lehet a GreenGo autóival például parkolni, bérlést indítani és zárni. A társaság kiemelte, hogy a járműveikkel ugyanakkor nemcsak a szolgáltatási területen, hanem az egész országban lehet közlekedni.
A GreenGo több mint 500 járműből álló flottáját csak elektromos autók alkotják. A felhasználók a kocsikkal eddig 27 millió kilométert tettek meg. 2022-ről 2023 év végére 22 százalékkal nőtt az új és 25 százalékkal az aktív felhasználók száma. A GreenGo jelenleg több tízezres felhasználói adatbázissal rendelkezik, bár a regisztráltak jó része „alvó” állapotú. A szolgáltatási területet a tervek szerint az év végéig tovább bővítik az agglomerációban, részben a felhasználók számának emelkedése, részben az árbevétel emelése érdekében.
Az MTI közölte, hogy a nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a GreenGo Car Europe Zrt. nettó árbevétele 2022-ben 985,63 millió forintot, 2021-ben pedig 677,929 forintot tett ki. A cég 2022-ben 385,138 millió forintos, egy évvel korábban 884,226 millió forintos veszteséggel zárt. A 2023-as adatokat ugyan még nem hozták nyilvánosságra, de azt közölték, hogy tavalyi árbevételük alapján az autómegosztók piacán Magyarországon a harmadik helyen álltak.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.