2024.02.27, 07:20
A legkockázatosabb szabálysértés

Pénzbüntetés és vezetéstől eltiltás várhat arra a buszsofőrre, aki a tilos jelzés ellenére hajtott be a vasúti átjáróba.

Közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétsége miatt a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a buszvezetővel szemben, aki tilos jelzés ellenére haladt át a vasúti átjárón, eközben a sorompót letörte. A vádirat szerint a férfi 2023. június 9-én, Piliscsév lakott területén kívül vezette az autóbuszt. A férfi a fénysorompó tilos jelzése, és a csapórúd vízszintes állása ellenére a vasúti átjáróba hajtott úgy, hogy a csapórudat balról, a záróvonalat átlépve, az ellentétes forgalmi sávba áthaladva kikerülte. A sofőr a manőver során nem tartott megfelelő oldaltávolságot a sorompó „a” jelű csapórúdja mellett, ezért az autóbusz jobb oldali hátsó részével annak nekiütközött, emiatt a csapórúd letört és az úttestre zuhant.

Az ütközést követően a sofőr a busszal áthaladt az átjárón, majd megállt és a vasút társaságnál telefonon bejelentette a csapórúd letörését. A bejelentést követően a vasúttársaság a sorompót helyreállította, a cselekmény következtében a vasúti közlekedésben fennakadás, valamint vonatkésés nem történt. Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a bíróság a büntetlen előéletű férfival szemben pénzbüntetést szabjon ki, valamint tiltsa el a közúti járművezetéstől.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14