Felszámolták a Belgrádi Autómúzeumot, több tucat veteránautó sorsa vált bizonytalanná.
Felszámolták a Belgrádi Autómúzeumot, amely több mint ötven veterán, filmforgatáshoz is használt autónak adott otthont Belgrád központjában – közölte a Blic című belgrádi napilap csütörtökön. Markovics Annamária, az MTI tudósítójának jelentése szerint a múzeum épülete a 2021-ben elhunyt korábbi kulturális miniszter, Bratislav Petkovic tulajdonában állt, ám vagyon-visszaszármaztatási folyamat során most visszakerült régi tulajdonosaihoz. Annak ellenére, hogy a szerb főváros a múzeum egyik alapítója, eddig nem találtak megoldást a felbecsülhetetlen értékű járművek további kiállítására, így azok ideiglenesen különböző belgrádi magánparkolókba kerültek. A múzeum csütörtöktől tart zárva.
A három évtizede alapított autómúzeumban ritkaságok és érdekességek kaptak helyet, és minden ott található autó vezethető állapotban volt. A legrégebbi kiállítási modell egy motoros Marot-Gardon tricikli volt 1897-ből, de a múzeumban kapott helyet egy korai, 1905-ös Ford, egy 1925-ös Ford T-modell, egy különleges, 1908-as Charron, egy Lancia Lambda és számos, a harmincas évekből származó autó, például egy Nash. Szintén itt állították ki Jugoszlávia örökös elnökének, Josip Broz Titónak több járművét is, például egy páncélozott Mercedest és egy Cadillacet. A gyűjtemény legújabb darabja egy BMW volt, az az autó, amellyel a halálos merénylet után kórházba szállították Zoran Djindjic szerb miniszterelnököt 2003. március 12-én.
Mivel minden autó vezethető állapotban volt, gyakran használták ezeket filmforgatásokhoz, olyan alkotásokba is bekerültek, amelyek mára kultikus filmekké váltak Szerbiában. A volt Jugoszlávia egyik szimbóluma a Zastava 750-as, a híres Fityó volt, amelyet „A versenyző” című 1979-es, Dragan Nikolic főszereplésével készült film tett halhatatlanná. A múzeumban kiegészítőket is kiállítottak, kerekek, dudák, fényszórók, rádiók, szerszámok, jogosítványok, poszterek, reklámok, rendszámtáblák, valamint az első közlekedési szabályok és törvények voltak láthatók, egyebek mellett annak az autónak a fényszórói is, amelyben I. Sándor jugoszláv király utazott, amikor merényletet követtek el ellene Marseilles-ben, valamint Sreten Kosticnak a személyes holmijai, aki az első szerb hivatásos sofőr, Péter király hivatalos sofőrje volt.
Az intézmény fénykép-, dokumentum-, szerszám- és más felszerelések gyűjteményével is rendelkezett, valamint többezer címet tartalmazó könyvtára is volt. Ezek sorsa is bizonytalanná vált. A belgrádi autómúzeum a Balkán első nyilvános parkolóházában kapott helyet. A helyet 1929-ben az automobilok fenntartására, védelmére és szervízelésére létrehozott első nyilvános parkolóként alakították ki, és a kor legmagasabb szintű műszaki elvárásainak is eleget tett. A parkolóházat Valerij Sztasevszki orosz tervező építette európai, főként párizsi, berlini és londoni mintára. A múzeumot hivatalosan 1994-ben nyitották meg. Alapítója Belgrád Város Képviselő-testülete és Bratislav Petkovic rendező, drámaíró, volt kulturális és tájékoztatási miniszter, gyűjtő, a gyűjtemény tulajdonosa. Az autómúzeum volt az első parkolóház Európában, amely a kulturális-műszaki védett javak közé került 1997-ben. Egy hasonló építményt Párizsban, a Champs-Élysées-n csak 2002-ben nyilvánítottak védetté.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
