2024.02.06, 05:56
Nagy autó, nagy parkolói díj

A párizsi szavazók támogatták a SUV jellegű autók parkolási díjának a megháromszorozását.

A párizsi szavazók február 4-én, vasárnap támogatták Anne Hidalgo, a város szocialista polgármesterének javaslatát, amely a városháza hivatalos eredményei szerint háromszorosára emelné az SUV típusú autók parkolási díját – írja a Le Monde. A párizsiak 54,55%-a szavazott amellett, hogy az 1,6 tonnánál vagy annál nagyobb tömegű autókra óránként 18 eurót (7 ezer forint) kell fizetni a városközpontban. Ám az 1,3 millió szavazásra jogosult polgár közül csak 78 ezren, azaz 5,7%-a vett részt a voksoláson.

A teljesen elektromos autóknak két tonnát kell meghaladniuk ahhoz, hogy érintettek legyenek, míg a Párizsban élő vagy dolgozó emberek, a taxisofőrök, a kereskedők, az egészségügyi dolgozók és a fogyatékkal élők mind mentesülnek a tarifaemeléstől. Anne Hidalgo szocialista polgármesternek ez a legújabb erőfeszítése, hogy az idei olimpiai játékokat rendező várost zöldebbé és barátságosabbá tegye a gyalogosok és kerékpárosok számára.

A tervek szerint az első két órában óránként 18 euróra (7 ezer forint) fog rúgni a SUV-ok Párizs központi kerületeiben való parkolásának költsége azoknak a vezetőknek, akik nem rendelkeznek a helyi hatóságok külön engedélyével. Ezt követően a parkolás óránként tovább növekszik. Egy hatórás tartózkodás SUV-val 225 euróba (85 ezer forint) kerül majd, míg a kisebb járművek esetében 75 euróba (28 ezer forint). Az új tarifa a kéttonnás vagy annál nagyobb elektromos autókra is vonatkozna.

A terv azonban feldühítette a sofőröket, az autósok egyik lobbicsoportja petíciót indított annak érdekében, hogy támogassa a járművezetők szabadságát, hogy bármilyen járművet használhassanak a belvárosban. „Határozottan elleneznünk kell ezeket a szabadság elleni támadásokat, amelyeket hamis zöld ürügyekkel követtek el” – mondta a csoport vezetője. Párizs SUV-ellenes nyomása máshol Franciaországban is követőt talált, a zöldpárti lyoni polgármester júniustól háromszintű parkolási díjat tervez a lakosok és a látogatók számára.

FOTÓ: AP, REUTERS

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14