Az Országos Iskolarendőr Szakmai Napon visszatekintettek az elmúlt évre, a vezetőség megköszönte az iskolarendőrök munkáját, és körvonalazták az új év feladatait.
Kilencedik alkalommal rendezték meg az Országos Iskolarendőr Szakmai Napot, amelynek 2023. február 01-án 10.00 órai kezdettel a Rendőrségi Igazgatási Központ Auditóriuma adott otthont. A rendezvényre az ország valamennyi szegletéből érkeztek iskolarendőrök, akik szolgálati feladataik mellett – egyfajta nemes küldetésként – baleset- és bűnmegelőzési feladatokat ellátnak a tanulók körében. Munkájukra rendkívül nagy szükség van a közúti közlekedési szabályok megismertetése, a helyes közlekedési magatartás kialakítása, a veszélyhelyzetekre való figyelemfelhívás, valamint az áldozattá válás elkerülése szempontjából egyaránt.
Az állomány köszöntését követően a rendezvény az „Iskolarendőr mozaik” c. film vetítésével kezdődött, amelyben a nagy gyakorlati ismeretekkel rendelkező, kiváló munkát végző iskolarendőrök nyilatkoztak a szerzett tapasztalataikról, a tanintézethez való kötődésükről, valamint egyéb szakmai érdekességekről. Ezután került sor „Az év iskolarendőre” elismerések átadására. Az elmúlt évben végzett átlagon felüli teljesítményükért összesen 22 rendőr részesült ebben a megtisztelő címben. Az elismeréseket dr. Kuczik János Zoltán r. vezérőrnagy, rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes, az ORFK-OBB elnöke, valamint Óberling József r. ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője, az ORFK-OBB ügyvezető elnöke adta át az érintetteknek. Jutalomban részesült továbbá 5 fő polgárőr, a gyermekek biztonságos közlekedése érdekében a köznevelési intézményeknél folytatott kimagasló balesetmegelőzési tevékenységük elismeréseként.

A „IX. Iskolarendőr Szakmai Nap” rendhagyónak, formabontónak számított abból a szempontból, hogy az elismerések átadását nem szakmai előadások, hanem pódiumbeszélgetések követték. Az ismert televíziós és rádiós műsorvezető, Kadarkai Endre által moderált élő podcast beszélgetések nagy sikert arattak, egyrészt a közvetlen stílusú, szakmai információkban bővelkedő, olykor humoros elemeket is tartalmazó szakmai tartalomnak, valamint a meghívott személyek felkészültségének, szaktudásának köszönhetően. Mindkét podcast beszélgetésben három-három meghívott vendég vett részt. Az elsőben a „házigazda” Óberling József r. ezredes mellett Pálfi Erika főosztályvezető (Belügyminisztérium Köznevelési Helyettes Államtitkársága), valamint Abelovszky Tamás BringaAkadémia programvezetője, a másodikban Oláh-Paulon László r. alezredes, bűnmegelőzési osztályvezető, Dr. Zacher Gábor főorvos, toxikológus, valamint Steigervald Krisztián, generációkutató hozzászólásai kötötték le a résztvevők figyelmét, és biztosították a rendezvény nagy sikerét.

A 2008-ban meghirdetett Iskola rendőre program idén is folytatódik. A 2023/2024-es tanévet szeptember elején közel 1,3 millió diák kezdte meg, és az érintettek magas száma, valamint az életkorból adódó sajátosságaik egyértelműen azt indokolják, hogy az iskoláskorúak biztonsága a kiemelt állami és társadalmi feladatok közé tartozzon. Ebből a munkából a Rendőrség is szervesen kiveszi a részét – mint ahogy tette azt eddig is évtizedeken keresztül.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.