Vidéken természetes a téli kerékpárhasználat, a kényelmesebb lehetőségeket nyújtó fővárosban már kevésbé.
Tavaly decemberben, Budapesten a MOL Bubi megosztott kerékpárokat átlag napi négyezerszer vették igénybe. A napi rekord meghaladta a hatezret. Igaz ezek a számok a már szintén hideg novemberben mért napi átlagos használatnak csak a felét haladják meg. A Budapesti Közlekedési Központ szerint nő a hideg évszakban bringázók száma a fővárosban, 2021-ben 2-4 ezer, 2022-ben 4-7 ezer volt az év utolsó hónapjainak átlagos bringahasználati száma. A BKK egy korábbi felmérése szerint a többség munkába járásra, illetve a munkából hazajutásra (57%) használja a zöld kerékpárokat, emellett sokan intézik ügyeiket, kisebb vásárlásaikat (49%) is a MOL Bubival, illetve szórakozni is közbringával járnak (40%).
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.