2024.01.03, 17:06
Tavalyi autóeladások

Az újautó vásárlások kismértékben, az import használtautók forgalma 16 százalékot meghaladóan esett vissza.

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) tájékoztatása szerint annak ellenére, hogy tavaly a magas kamatok és emelkedő árak miatt sokan halasztották el az autóvásárlásukat, aránylag jól teljesített a magyar újautópiac.2023 folyamán 107 720 új személygépjárművet helyeztek forgalomba, 3,4 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Mindemellett a használtautópiac forgalma 16,2 százalékkal csökkent.

Az eladott új autók közül 5807 volt tisztán elektromos meghajtású, ez az érték 23,4 százalékkal több, mint a megelőző évben – a teljes újautópiac 5,8 százalékát tette ki így az elektromos szegmens. A forgalomba állított plug-in hibrid személyautók száma hasonló, 5546 volt, 13,7 százalékkal több, mint a megelőző évben. Ezek alapján a regisztrált járművek közel 11 százaléka ebből a két kategóriából került ki. A személygépjármű-piacon a városi terepjárók (SUV) népszerűsége a nemzetközi trendeket követve töretlen, a SUV modellek a piac majdnem felét adták 49,5 százalékos részesedéssel – ami azért sem véletlen, meg a márkák gyártmánypalettájának is több mint a felét ez az autófaj teszi ki.

Tavaly 17,5 százalékkal több, 20 749 kishaszonjárművet helyeztek forgalomba. A nagyhaszonjárművek piaca pedig 11,3 százalékkal nőtt (6344 darab) egy év alatt. A közúti nehéz pótkocsik piaca ennél kisebb ütemben, 8,8 százalékkal (3649 darab) emelkedett. Tavaly 820 autóbuszt helyzetek forgalomba, amely 17,5 százalékkal haladja meg a 2022-es értéket. A motorkerékpár piac negyedével (26 százalék) bővült, 6549 darabot helyeztek forgalomba.

A tájékoztatás szerint 2023-ban 105 667 használt személyautót helyeztek forgalomba. A használtautó-import része a használt kishaszonjárművek importja, itt 19,3 százalékos csökkenést produkált a magyar piac, az értékesített volumen tízezer alá (9138) esett.

Az MGE várakozása szerint a csökkenő kamatok és a javuló gazdasági környezet támogathatja a szektor 2024-es növekedését, ugyanakkor becslésük szerint a személyautók piacán stagnálás várható, 100 ezer körüli éves forgalommal és a haszonjárműveknél is a tavalyi évhez hasonló értékesítéssel számolnak. Az elektromos autók piacán az MGE keresletbővülést vár, az előrejelzésük szerint 7500 új jármű kerülhet forgalomba, amely változhat az állami támogatások függvényében.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14