2023.11.18, 16:49
Vasárnap korlátozások lesznek Budapesten a meccs miatt

Közlekedési változások lesznek vasárnap a fővárosban a Magyarország-Montenegró labdarúgó-mérkőzés idején.

Közlekedési változásokra kell számítani vasárnap Budapesten, a Puskás Aréna környékén a Magyarország – Montenegró labdarúgó-mérkőzés idején – közölte az MTI-vel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A délután háromkor kezdődő mérkőzés előtt, már 13 órától számos közlekedési változásra, lezárásra kell számítani. Az arénánál korlátozottak a parkolási lehetőségek, ezért azt kérik, hogy a helyszínt közösségi közlekedéssel közelítsék meg az érdeklődők. A meccs előtt, illetve után a megszokottnál sűrűbben indul az M2-es és M4-es metró, valamint az 1-es villamos.

A stadionba a Dózsa György út, illetve a Stefánia út felől lehet belépni. Az aréna gyalog nemcsak a Puskás Ferenc Stadion metróállomástól, hanem hasonló eljutási idővel a Keleti pályaudvartól, a Verseny utcán át is megközelíthető, utóbbi esetben az M2-es mellett az M4-es metróval is érkezhetnek a szurkolók. Az Örs vezér tere felől érkezők az M2-es metróval a Puskás Ferenc Stadion állomásnál leszállva, majd a Kerepesi úton és a Dózsa György úton át gyalog juthatnak a helyszínre. Az 1-es villamossal utazók a Stefánia úti kapukon (IX., X., XIII.) az Egressy út / Hungária körút megállóhelytől az Egressy úton keresztül gyalog, a Dózsa György úti kapukon (III., VI.) a Puskás Ferenc Stadion M megállóhelytől a Kerepesi úton és a Dózsa György úton át gyalog érkezhetnek a stadionhoz. A Thököly úton közlekedő autóbuszokkal a Dózsa György úti kapuk (III., VI.) a Reiner Frigyes park megállónál leszállva, majd gyalog a Dózsa György úton át érhetők el, a Stefánia úti kapuk (IX., X., XIII.) pedig a Stefánia út / Thököly út megállóhelytől gyalog a Stefánia úton.

A BKK közlése szerint vasárnap 12 és 18 óra között várhatóan lezárják a Verseny utcát és az Istvánmezei utat, 14 és 17:30 óra között a Dózsa György utat a Thököly út és a Kerepesi út között, valamint az Ifjúság útját a Dózsa György út és a Stefánia út között, 16:30 és 17:30 között pedig a Stefánia utat a Thököly út és a Hungária körút között. A Thököly úton közlekedő buszok mindegyike megáll a Reiner Frigyes park és a Thököly út / Stefánia út megállóhelyen, a 30-as autóbusz mindkét irányba a Thököly úton közlekedik, nem érinti a Verseny utcai megállót. A 75-ös trolibusz mindkét irányban az Ajtósi Dürer sor – Hungária körút útvonalon terelve közlekedik, a 77-es troli módosított útvonalon, a Stefánia út helyett a Hungária körúton jár majd.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14