2023.11.17, 07:05
Átalakuló közlekedési infrastruktúra Óbudán

A III. kerületben a BKK átalakítja a kerékpáros útvonalakat, új csomópontokat épít és nyomvonalakat változtat meg.

Budapesten az Árpád fejedelem útján megszüntették az Árpád híd budai hídfőjétől a Tímár utcáig a délre haladó egyik forgalmi sávot, így a 2+1 sávosztású útból 1+1-et alakítottak ki. Így elfért mindkét irányba egy-egy kerékpársáv, így lehozták a kerékpáros útvonalat az úttestre, addig a park mellett futó járdaszinten haladt Budapest egyik legkorábban kialakított kerékpáros útja. Az Árpád fejedelem útján emiatt a csomópontokat is átépítették, új járdaszigeteket és terelősávokat alakítva ki. A bringaút a Szépvölgyi úti HÉV-átjárónál csatlakozik a meglévő Duna menti kerékpáros útvonalhoz. Az új kerékpársáv a Tímár utca és a Szépvölgyi út között kiváltja funkciójában a korábban épült védett kerékpárutat, mert a Szépvölgyi útig, majd a Tímár utcáig a HÉV-vágányok és a Slachta Margit rakpart között kerítéssel elzárt területen vezetett az útvonal, amelynek az északi, Tímár utcai „végénél” egy felüljárón át lehetett átmenni az Árpád fejedelem úti kerépárútra.

Az Árpád fejedelem útjára levitt, a meglévő gyalog- és kerékpárúttal párhuzamosan új, irányhelyes kerékpársávok kialakításától azt várják, hogy a keresztutcáknál váratlan irányból érkező kerékpározók és a gépjárművezetők közötti konfliktusok száma csökkenjen. Az új kialakítás emellett csökkenti az állandó oldalváltási kényszert is a kerékpárral közlekedők számára. Az Árpád fejedelem útján az átépítéssel szűkebbé válnak a közúti sávok, ami a tapasztalatok szerint a gépjárművezetőket a sebességhatárok betartására ösztönzik. Több kereszteződésben – beleértve a Serfőző utcai csomópontot is – a közvilágítást is javítják, ami kulcsfontosságú a biztonságos úthasználathoz.

Az átépítés során az egyik kiemelt helyszín a Serfőző utca–Árpád fejedelem útja kereszteződése, ahol a nyáron halálos kimenetelű gázolás történt. A csomópontban a BKK megemeli és leszűkíti az útpályát a Serfőző utcából az Árpád fejedelem útjára jobbra kanyarodó sávban, ami arra ösztönzi a gépjárművezetőket, hogy lassabban haladjanak át a kereszteződésen, továbbá piros útburkolati jellel teszi láthatóbbá mindkét kanyarodósávban a kerékpárút átvezetését, illetve a kerékpárral az ebbe az irányba közlekedők elsőbbségét.

A műszaki átadás-átvételi eljárás várhatóan december közepén fejeződik be.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14