A Netrisk biztotításközvetítő információi szerint jövőre 10-19 százalékkal emelkednek a fedezetlenségi díjak a személyautóknál.
Jövőre 10-19 százalékkal, napi 770-1540 forintra nőnek a fedezetlenségi díjak az érvényes kötelező felelősség biztosítás nélküli, de forgalomban lévő személyautókra – közölte a Netrisk.hu az MTI-vel. Az online biztosításközvetítő felhívta a figyelmet, hogy kötelező felelősségbiztosítás hiányában fedezetlenségi díjat kell fizetni, amelynek mértéke napi díjban meghatározott. A fedezetlenségi díj személyautó esetében annak teljesítményéhez kötött. A szabályozás szerint nincs lehetőség a fedezetlenségi díj elengedésére.
Besnyő Márton, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója jelezte: akár egy-két hónap alatt olyan összeg halmozódhat fel, amelyből bőven kifizethető lenne a kötelező biztosítás éves díja. A közleményben példaként említették, hogy a kötelező biztosítás hiányozhat egyebek mellett azért, mert a gépjármű üzembentartója felmondta korábbi biztosítását, de elfelejtett új szerződést kötni. Az új szerződés megkötésekor ki kell fizetni az új szerződés díját és ezzel együtt az arra az időszakra járó fedezetlenségi díjat, amikor nem volt biztosítás az autón.
Előfordulhat, hogy a korábbi biztosítás díjfizetés hiányában megszűnt, de van példa arra is, hogy használtautó-vásárlásnál a vevő nem köt azonnal kötelezőt. A ritkán, nem napi szinten használt autók biztosításáról is elfeledkezhetnek az autósok. A fedezetlenségi díj közvetve a biztosítással rendelkező autósokat védi, a díjból származó bevétel a Magyar Biztosítók Szövetsége által kezelt kártalanítási számlára megy. Ebből térítik meg a kötelező biztosítással nem rendelkezők gépjárműve által, vagy – bizonyos korlátozásokkal – az ismeretlen gépjárművekkel okozott károkat.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
