A hétvégi óraátállítás csak néhány közösségi közlekedési járat menetrendjét érinti.
Vasárnap kezdődik a téli időszámítás: hajnali 3-kor az órákat vissza kell állítani 2 órára. Az óraigazítás a vasútnál és a Volánbusznál is kevés belföldi és nemzetközi járatot érint, a menetrendet emiatt nem kellett módosítani. Egyes vonatok az óraigazítás hajnalán 2 és 3 óra között megvárják az óraigazítást, és utána a téli időszámítás szerint közlekednek. Ez érinti egyebek mellett a győri, az esztergomi, a székesfehérvári, a váci, a nyíregyházi és a békéscsabai vonalat, valamint a Szeged-Hódmezővásárhely vasútvillamost is. A nemzetközi vonatok közül külföldön éri az óraállítás például a brassói, a bukaresti, a müncheni és a zürichi, továbbá a Kijev-Bécs járatot. A Volánbusznál Érd és Diósd, Hódmezővásárhely és Szentes térségében, valamint a kiskunhalasi vonalon módosul egyes járatok közlekedése. Budapesten az óraállítás miatt a legtöbb éjszakai járat menetrendje nem változik.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.