Több helyi rendőrkapitányság jut hozzá szolgálati autókhoz adományozás útján. Sokszor ezekből lesznek a legrejtettebb rendőrautók.
Legutóbb Budapesten, a a II. Kerületi Rendőrkapitányság kapott a II. Kerületi Közbiztonsági Alapítvány segítségével egy Skoda Fabia típusú személyautót. Az 5,6 millió forintért beszerzett autót a kapitányság civil jellegű „pofátlan(tan)ító” autóként állította szolgálatba hitelesített menetrögzítő kamerával és rejtetten beépített fény-, valamint hangjelzést adó eszközökkel felszerelve. Az ilyen egyedi beszerzésű járművek típusa gyakorta, mint ebben az esetben is, eltér a központi beszerzésű autóktól, így a még figyelmesebb rutinos szabálytalankodókat is képesek megtéveszteni. Az autó átadásán, Örsi Gergely polgármester és dr. Kecskés Tamás r. ezredes, kerületi rendőrkapitány elmondták, hogy az autót a közlekedésrendészeti feladatok mellett egyéb feladatok megoldásában is alkalmazni fogják, például a múlt héten szervezett kerületi lomtalanítás során részt vett a kocsi a járőrmunkában. A gépjármű átadásán a polgármester elmondta, hogy a rendőrséggel együttműködve önkormányzati forrásból további fix sebességmérő pontokat alakítanak ki. A már működő „Traffiboxok” meggyőző hatékonyságot mutatnak az adyligeti, a Kapy utcai és a Máriaremetei úti mérőpontnál a megfigyelések szerint csökkent az elhaladó autók átlagsebessége. Új mérőpont működik szeptember 7-e óta a Törökvész úton is. További „traffiboxokat” telepítenek hamarosan az Árpád fejedelem útjához, a Hidegkúti útra és a Zöldlomb utca 24. előtti útszakaszra is.
(forrás: Budai Polgár és Örsi Gergely FB-oldala)
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.