Új típusú nyitott kerékpársávok Budapesten, a III. kerületben a Gázgyár utcában.
A fővárosban a III. kerületben a Gázgyár utca egy korábbi ipari terület mellett húzódó utca, amely egy szakaszán párhuzamos a Szentendrei úttal, majd keletre kanyarodva párhuzamos a Pók utcával, illetve az északi fő vasútvonallal. A környék átépítése előtt egy helyi „szökőutca” volt az autósoknak, akik a Nánási út felé tartottak, vagy arról érkeztek, és a Gázgyár utcát használva a Pók utca-Szentendrei út torkolatát kerülték ki vele, mert ott a reggeli és délutáni dugó idején gyakori a torlódás. Az autósok a Pók utca felé egy, a vasúti magastöltés alatt átvezető aluljárón át hagyták el a Gázgyár utcát, illetve ott hajtottak rá fel. A Gázgyár utca ezen átjáró után kiér a Duna partra, majd az Északi Vasúti híd alá fordul, és csatlakozik a Pók utca Nánási út és a Dunapart közötti másdorendű szakaszához. Mivel a vasutat kevés helyen lehet biztonsággal keresztezni, a Gázgyár utcát lényegében kerékpáros úttá minősítették át, módosították a forgalmi rendet, és a gépjárműveknek 20 km/órás sebességkorlátozást vezettek be a kanyarokban, 40 km/óra korlátozást az egyenes szakaszon, amellyel értelmetlenné válik az útvonal autós használata, mert már nem jelent időnyereséget végighajtani rajta. Érdekes gondolat a 20 km/órás korlátozás, hiszen egy kerékpáros (főképp elektromos kerékpárral) könnyedén átlépi utazósebességként is ezt a sebességkorlátozást.
Az útvonal az „Eurovelo 6” nemzetközi túraútvonal része. A nyitott kerékpársáv lényegében egy olyan útvonal, amelyen a kerékpároknak van elsőbbsége a gépjárműforgalommal szemben. A nyitott kerékpársávok az úttest két oldalán vannak kijelölve, szaggatott vonallal elválasztva. A KRESZ megengedi, hogy az autóval közlekedők is ráhajtsanak ezekre a kerékpársávokra. Ezt viszont csak akkor tehetik meg, ha – például egy velük szembe haladó másik jármű miatt – ki kell húzódniuk az úttest szélére, illetve, ha egy elágazásnál jobbra szeretnének fordulni. Autóval tilos folyamatosan a kerékpársávon haladni, illetve kivétel nélkül minden esetben a kerékpárral közlekedőknek van elsőbbségük a kerékpársávon. Budapesten ez a második helyszín, ahol ilyen megoldást alkalmaznak, az eddigi egyetlen ilyen a 2018-ban kialakított Balzsam utcai nyitott kerékpársáv.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.