Két kereskedelmi kamara azonnali közlekedésszervezési lépéseket sürget a fővárostól.
Azonnali közlekedésszervezési lépéseket sürget a fővárostól a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) és a Pest Vármegyei és Érdi Kereskedelmi és Iparkamara (PMKIK). Az MTI-hez kedden eljuttatott közös állásfoglalásuk szerint a jelenlegi közlekedési helyzet már Budapest gazdasági növekedését gátolja. A két szervezet közös közleményében azt írta, a fővárosi önkormányzat elmúlt négyéves közlekedésszervezési gyakorlata miatt folyamatosak a dugók az utakon, ellehetetlenül az áruszállítás, nőtt a közösségi és az egyéni közlekedésben a menetidő, és ez már a gazdasági növekedést hátráltatja.
Véleményük szerint azonnali szemléletváltásra van szükség, mert szerintük a közlekedés irányítójának és szervezőjének nem az a fő feladata, hogy csökkentse az utak áteresztő kapacitásait, tiltásokat vezessen be, ezáltal növelve a légszennyeződés mértékét is, hanem az, hogy „a közlekedési igény megvalósulását a leggyorsabb és környezetbarát módon valósítsa meg”. Meggyőződésük, hogy minden olyan stratégia, amely kizárólag a közösségi közlekedésre, a kerékpárosokra vagy csak a gépjárművel közlekedőkre optimalizál, szükségszerűen egyoldalú lesz. A főváros feladata, hogy a közlekedők mozgását ne ellehetetlenítse, hanem támogassa, valamint ne megmondja nekik, hogy mivel közlekedjenek, hanem a megfelelő lehetőségekkel ösztönözzön a fentartható megoldások alkalmazására.
A 400 ezer vállalkozást képviselő BKIK és PMKIK ezért felszólítja a fővárost, hogy azonnali hatállyal függessze fel a Mobilitás 2030 program módosításainak véglegesítését, amely szinte kizárólag a személygépkocsi-forgalom ellehetetlenítésére koncentrál, szüntesse meg az indokolatlan helyeken felfestett kerékpársávokat, a karókkal történő elválasztást pedig mindenütt szüntesse meg, valamint tegye lehetővé a tisztán elektromos gépjárművek áthaladását a Lánchídon. Emellett a két kamara szükségét látja annak, hogy a városlogisztika jól megfogalmazott, ellenőrzött és a gyakorlatban bevált eszközrendszerét a főváros a közlekedésfejlesztés terén alkalmazza.
Úgy vélik, a szakemberek által rendszeresen felvetett „smart” javaslatokkal kiválóan lehetne optimalizálni Budapest közlekedését. Ilyen például a dinamikus forgalomterelés, parkolóinformációs rendszer, időkorlát áruszállításhoz, behajtási matrica, de a P+R parkolók létesítése, vagy egy gyalogos és kerékpáros közlekedésre tervezett új dunai híd megépítése lenne a cél a meglévő hidak forgalomból kivonása helyett. Annak érdekében, hogy a kívánt szemléletváltás létrejöhessen, az aláírók a következő fél évben intenzív szakmai munkába kezdenek a vállalkozók bevonásával és még az önkormányzati választás előtt közzéteszik azokat a szempontokat, illetve elvárásokat a főváros közlekedésszervezését és -fejlesztését illetően, amelyek a főváros és az agglomeráció fejlődését álláspontjuk szerint a legjobban szolgálják – olvasható közleményükben.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.