2023.08.10, 16:49
Mindent kicsiben kell kezdeni

Több mint 76 ezer zöldrendszámos jármű közlekedik a magyar utakon.

Júliusban átlépte a 76 ezret a zöld rendszámmal rendelkező járművek száma Magyarországon, amelyeknek több mint fele tisztán elektromos személyautó – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön az MTI-vel. A tavalyi év azonos időszakához viszonyítva 21 ezerrel több jármű kapott világoszöld hatósági jelzést, és ez idő alatt a környezetkímélő motorkerékpárok száma is több mint a kétszeresére nőtt. A Belügyminisztérium legfrissebb adatai alapján a négymilliós személyautóparkból a tisztán elektromos személygépkocsik száma a múlt hónap végére megközelítette a 40 ezret, emellett közel 2500 tisztán elektromos tehergépkocsi és több mint 400 környezetkímélő motorkerékpár futott az országban.

A közlemény szerint a kormány a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben több intézkedéssel támogatja a közúti közlekedés zöldítését, többek között 2017 óta több mint 1100 elektromos jármű beszerzését segítette a fontos közfeladatokat ellátó intézményeknél. Az állami támogatásnak köszönhetően mások mellett önkormányzatok, egészségügyi és oktatási intézmények, egyházak és karitatív szervezetek vásárolhattak tiszta és csendes személyautókat, tehergépkocsikat, buszokat és kerékpárokat. Emellett vissza nem térítendő kormányzati támogatás segítette a lakosság elektromos autóvásárlását is.

Az akcióterv részeként indult el a helyi buszflották megújítását, cseréjét ösztönző Zöld Busz Program, amelynek keretében a kormány 139 elektromos autóbusz beszerzéséhez járult hozzá. A mintegy 27 milliárd forint összértékű fejlesztések a főváros vonzáskörzetében és tíz vidéki nagyvárosban járnak elektromos buszok is. Az elektromos belföldi buszflotta másfél év alatt megduplázódott, zöld rendszámos buszokból kétszáznál több közlekedik az utakon. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal nyilvántartása szerint tavaly év végén 2147 nyilvános elektromos töltőberendezés működött az országban, a legtöbb az autópályák és a főutak mentén, illetve a Balaton térségében.

Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák

A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.

...
2025.01.30. 07:10

Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák

A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.

Márciusi dugók az Árpád hídnál

A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

...
2025.01.27. 08:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

...
2025.01.25. 07:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

...
2025.01.24. 17:24

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

...
2025.01.23. 15:52

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége

A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

...
2025.01.23. 08:32

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

...
2025.01.22. 09:21

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

...
2025.01.21. 06:30

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.