Elütött egy idős embert Szegeden trolibusszal a sofőr, segítség helyett kiosztotta a buszvezető a bácsit.
Nem feltétlenül gondolta át a cselekedeteit annak a trolibusznak a sofőrje, aki a saját jármű kamerája előtt szidta össze az általa elütött idős embert. A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint az eset tavaly ősszel Szegeden történt, és most a Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt a trolibuszt vezető fiatal férfival szemben. A vádirat szerint az idős férfi 2022. szeptember 26-án, 8 órakor az egyik helyi trolijáraton utazott. A végállomáson leszállt, és csomagjaival a kezében a megállóhelyen várakozó jármű előtt át akart haladni az úton. Ekkor azonban a trolibusz vezető a kellő körültekintés nélkül kihajtott a megállóból, és a busz elejével elütötte a sértettet, aki az úttestre zuhant. Ezt észlelve a sofőr megállt, majd a járművéből kiszállt. Ahelyett azonban, hogy felsegítette volna a vérző sértettet, szidalmak közepette nézte végig, ahogyan feltápászkodik és csomagjait magához véve, nehézkesen távozik. A vádlott az esetről sem a mentőket, sem a rendőrséget nem értesítette, még ennek lehetőségét sem ajánlotta fel a helyszínen a sértettnek. A járási ügyészség a vádlottat segítségnyújtás elmulasztása bűntettének minősített esetével vádolja. Az elkövető bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.
Az esetet a tömegközlekedési eszköz fedélzeti kamerája rögzítette.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.