2023.07.19, 11:29
Friss jogsi és telefonnyomkodás

Az apa figyelmetlenségből az árokba hajtott, miközben vele utaztak a kisgyermekei és a felesége is.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Debreceni Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki nem az utat figyelte, ezért a gépkocsival áttért a másik sávba, majd az árokban egy fának ütközött. A vádirat szerint a férfi 2022 augusztusában szerzett gépjárművezetői engedélyt, majd 2022. szeptember 17-én, délután, a családjával közlekedett személygépkocsival Nagyhegyes irányába. Az autóban a jobb oldali első ülésen gyermekbiztonsági ülésben utazott az egyik gyermeke, míg a hátsó ülésen utazott a férfi felesége a másik gyermekükkel. Az elkövető a baleset előtt az autó kardánbokszára tett elektronikus helymeghatározó készüléket (GPS) nézte, ezért áttért a bal oldali forgalmi sávba, majd lehaladt az útról és az árokban egy fának ütközött. A balesetben az anya és az egyik gyermek nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket, míg a másik kiskorú nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.

A vádlott KRESZ-szabályszegésének következménye volt a baleset és amiatt keletkeztek családtagjainak a sérülései. Az ügyben a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság nyomozott. A Debreceni Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Hajdúszoboszlói Járásbíróságon. A járási ügyészség a büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül az iratok tartalma alapján a vádlottal szemben pénzbüntetést szabjon ki és határozott időre tiltsa el őt a közúti járművek vezetésétől.

A rendőrségi szemle során készített fotón a megrongálódott gépkocsi látható.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14