2023.07.17, 16:18
Ingyen elektromos buszozás a fővárosban

Ismét elektromos buszokat tesztelnek Budapesten, nem kérnek rá jegyet.

A jelenlegi fővárosi teszt során az MAN 12e (szóló), illetve 18E (csuklós) járművekkel lehet találkozni a budapesti utcákon. A buszok egy feltöltéssel akár 350 km-t is meg tudnak tenni, a fékezéskor visszanyert energiát pedig visszatáplálják a rendszerbe. Az e105-ös és az e210-es vonalon egy szóló, az e8E vonalon pedig egy csuklós elektromos járművel találkozhatnak az utasok. A szinte zajtalanul, károsanyag kibocsátás nélkül közlekedő buszokat mindenki ingyenesen próbálhatja ki az elkövetkezendő hetekben. A teljesen elektromos, alacsony padlós és klimatizált városi szóló, azaz rövidebb jármű július 17-től, hétfőtől augusztus 3-ig lesz forgalomban a Lánchídon át közlekedő e105-ös és az e210-es autóbusz vonalán. A hosszabb, csuklós e-busszal július 21-e és 29. között az e8E vonalon lehet találkozni.

Ezek a járatok plusz szolgáltatásként, a 105-ös, a 210-es és a 8E járatok menetrendi indulásain felül közlekednek, és ingyenesen lehet kipróbálni őket. A Budapesten közlekedők által már ismert BudapestGO alkalmazásban percre pontosan nyomon lehet követni, hogy merre járnak az elektromos tesztbuszok, és a járat menetrendjéről is itt lehet tájékozódni. A járműveket többek közt azért ezeken a vonalakon tesztelik, hogy minél több, Budapestre jellemző körülmény között kipróbálhassák azokat. Így az átlagos forgalmi viszonyoknak megfelelő városi szakasz mellett hegyvidéki területen, valamint sűrű beépítettségű belvárosi környezetben is lehet információkat szerezni a buszok tulajdonságairól.

2307 Elektromos Busz Budapest 1

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14