Börtön vár a jogosítvány nélkül halálos kimenetelű balesetet okozó férfira.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Debreceni Járási ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ellen a püspökladányi férfi ellen, aki a 4-es számú főúton haladva áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, és személygépkocsijával két motorkerékpárossal ütközött. A vádirat szerint a püspökladányi férfi 2022. június 28-án dél körül úgy közlekedett gépkocsival a 4-es számú főúton Debrecen felől Karcag irányába, hogy őt a bíróság korábban eltiltotta a közúti járművezetéstől. A férfi haladása során nagyfokú figyelmetlensége miatt áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, és frontálisan nekiütközött a vele szemben szabályosan haladó motorkerékpáros sértettnek. Az ütközés után a vádlott járműve továbbsodródott, és eközben elgázolta a másodikként a sávban haladó motorkerékpáros sértettet is. A vádlott autója megpördült és a bal oldali útpadka mellett állt meg, míg a két sértett a motorkerékpárokkal az ellenkező forgalmi sáv melletti árokba borult.
A vádlott miután kiszállt az autóból azonnal elfutott anélkül, hogy segítséget nyújtott volna a sérülteknek. A vádlott többszörös KRESZ szabályszegő magatartásának eredményeként bekövetkező balesetben az elsőként érkező sértett test szerte 8 napon túl gyógyuló töréses sérüléseket szenvedett, míg a másik sértettnek olyan súlyos, életveszélyes sérülései keletkeztek, hogy a helyszínen életét vesztette. A jelenleg más ügyben letartóztatásban lévő vádlott ellen a Debreceni Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége, segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette miatt emelt vádat a Püspökladányi Járásbíróságon. A járási ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat börtönbüntetésre ítélje, emellett hosszabb időre tiltsa el őt a közúti járművek vezetésétől és mellékbüntetésként tiltsa el a közügyek gyakorlásától is. A nyomozó hatóság által a szemle során készített fotón a vádlott összetört gépkocsija látható.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.