Kerékpáros gyermeket gázolt halálra egy kamionsofőr.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt azzal a kamionsofőrrel szemben, aki Kiskunfélegyháza lakott területén nem adott elsőbbséget és elütött egy kerékpáros kislányt, aki a baleset következtében a helyszínen életét vesztette. A vádirat szerint a kamionsofőr – az ügy vádlottja – 2022. április 27-én reggel Kiskunfélegyháza lakott területén derült időjárási és jó látási viszonyok közepette közlekedett a nyergesvontatóból, valamint félpótkocsiból álló járműszerelvénnyel. Egy útkereszteződéshez érve a kerékpár-közlekedésre utaló kiegészítő táblával ellátott „Stop!” tábla ellenére nem biztosított elsőbbséget a kerékpárúton tőle balról érkező kiskorúnak. A járműszerelvénnyel balra kanyarodni szándékozó vádlott megállás nélkül behajtott az útkereszteződésbe, áthaladva eközben a védett kerékpárúton is, ahol a nyergesvontató bal elejével nekiütközött a kerékpárnak. A gyermek, aki az ütközés hatására a kerékpárjával együtt az úttestre zuhant, a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset azért következett be, mert a kamionsofőr megszegte a KRESZ elsőbbség adásra vonatkozó rendelkezését. Az ügyészség a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja és ezért vele szemben végrehajtandó fogházbüntetés kiszabását, valamint járművezetéstől eltiltását indítványozza. Bűnösségéről a Kiskunfélegyházi Járásbíróság fog dönteni.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.