Ősztől „B” kategóriára érvényes jogosítvánnyal is megszerezhető a buszvezetői képesítés.
Várhatóan szeptembertől kezdődhetnek el a „B” kategóriára érvényes vezetői engedéllyel rendelkezők részére szervezett, autóbuszvezetésre jogosító „D” kategóriás jogosítvány megszerzését lehetővé tévő tanfolyamok – mondta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Nagy Bálint emlékeztetett, a „B” kategóriás jogosítvánnyal eddig csak a „C”, azaz tehergépkocsi vezetésére jogosító engedély birtokában lehetett buszvezetői képzésre jelentkezni, ami időben és költségben is plusz terheket jelentett a foglalkoztatottak és a foglalkoztatók számára is. A múlt héten elfogadott, már hatályba lépett rendelet szerint a „B” kategóriával rendelkezők ezentúl a teherautó-jogosítvány megszerzése nélkül is részt vehetnek a buszvezetői képzésen. A „C” kategóriás tanfolyam mintegy 600-800 ezer forintos költséget és fél-egy évig tartó képzést jelentett a vizsgázóknak, amit a buszvezetői tanfolyam 400-500 ezer forintos díja és hasonló képzési ideje követett. A könnyítésnek köszönhetően a C kategória díját és időigényét lehet megspórolni. A két kategóriához úgynevezett gépjárművezetői képesítési igazolvány (GKI) megléte is szükséges, ötévente pedig kötelező jelleggel ismétlő vizsgát kellett tenniük a hivatásos sofőröknek, a rendelettel azonban eltörölték a megújító vizsgát. Ez az intézkedés jelenleg 40-50 ezer embert érinthet Magyarországon, a könnyítés után megjelenő új belépőkkel pedig ez a szám tovább fog emelkedni – fejtette ki az államtitkár. Az új szabályozás bevezetéseinek okairól szólva kifejtette, jelentős a munkaerőhiány az ágazatban, külön problémát jelent, hogy az ebben dolgozók jelentős része közel jár a nyugdíjkorhatárhoz. Cél az is, hogy csökkenjenek a közúti közlekedési ágazatban működő vállalkozások adminisztrációs terhei és kötöttségei, valamint bevonzzák az új munkaerőt.
Nyugtatók és kábítószer együtthatása
Az árokban kötött ki a bódult sofőr - videóval.
Nyugtatók és kábítószer együtthatása
Az árokban kötött ki a bódult sofőr - videóval.
Mossák a Rákóczi hidat szombaton
Budapesten folytatódik a Duna hidak tisztítása.
Mossák a Rákóczi hidat szombaton
Budapesten folytatódik a Duna hidak tisztítása.
Két hiba egy estére
Stoptáblánál okozott balesetet az ittas sofőr.
Két hiba egy estére
Stoptáblánál okozott balesetet az ittas sofőr.
Ez a megoldás mindenkinek fájna
Magyar Autóklub: a Fővárosi Önkormányzat 10-ből 6 autót kitiltana Budapest útjairól, ha bevezetné az idősebb autók behajtási korlátozását.
Ez a megoldás mindenkinek fájna
Magyar Autóklub: a Fővárosi Önkormányzat 10-ből 6 autót kitiltana Budapest útjairól, ha bevezetné az idősebb autók behajtási korlátozását.
Érdemes erre figyelni a városi parkoláskor
Mi az a kizárólagos lakossági parkolás? Aki nem ismeri, annak sokba kerülhet.
Érdemes erre figyelni a városi parkoláskor
Mi az a kizárólagos lakossági parkolás? Aki nem ismeri, annak sokba kerülhet.
Német szigor az utcai versenyzőkkel szemben
Versenyezgettek kicsit, végül autó nélkül tértek haza.
Német szigor az utcai versenyzőkkel szemben
Versenyezgettek kicsit, végül autó nélkül tértek haza.
Gépjármű utánpótlás az OBB-nél
Az ORFK-OBB hét darab új VW Transportert vett át, hogy minden vármegyei szervezetnél szolgáljon egy kisbusz, amely segíti a megelőzési munkát.
Gépjármű utánpótlás az OBB-nél
Az ORFK-OBB hét darab új VW Transportert vett át, hogy minden vármegyei szervezetnél szolgáljon egy kisbusz, amely segíti a megelőzési munkát.
Lehetőség az infrastruktúra fejlesztésre
Pályázni lehet falvak járdáinak, hídjainak, kerékpárútjainak felújítására.
Lehetőség az infrastruktúra fejlesztésre
Pályázni lehet falvak járdáinak, hídjainak, kerékpárútjainak felújítására.