Este, zebrán gázolt a kisteherautó, pedig nem volt ámokfutó.
A Nógrád Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy 25 éves bátonyterenyei férfival szemben, aki figyelmetlensége miatt a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy 70 éves nőt. A vád szerint a férfi 2022. október hó 29-én, 05 óra 38 perckor éjszakai sötétségben, de a közvilágítás által jól megvilágított útszakaszon, ködszitálástól nedves aszfaltburkolatú úttesten vezette kistehergépkocsiját Salgótarjánban a Budapesti úton Zagyvapálfalva irányába.
A Hősök út kereszteződése előtti, táblával is jelzett, kijelölt gyalogosátkelőhelyet 49-53 km/óra sebességgel közelített meg, eközben neki balról a zebrán keresztül elindult a 70 éves sértett. Az átkelőhelyen gyalogló sértettet a vádlott csak akkor észlelte, amikor mindössze 18-19 méter távolságra volt tőle, noha a nő a vizsgálat szerint 52-53 méterről látható volt számára. Ekkor rálépett a fékpedálra, de a járművön fékhatás alig alakult ki, és a 47-51 km/óra sebességre lassuló furgon a bal első részével elütötte a gyalogosátkelőhelyen addigra 10 métert behaladó nőt.
A balesetben az elütött nő az úttestre zuhant és agykamrai vérzést, többszörös bordatörést, a tüdő és a máj sérülését, valamint a váll és a láb zúzódását szenvedte el, amely sérülések gyógytartama nyolc napon túli volt. A baleset oka az volt, hogy a gépkocsivezető a kijelölt gyalogosátkelőhelyen áthaladó gyalogosnak nem adott elsőbbséget, holott azt a helyet, ahol a gyalogosoknak elsőbbsége van, járművel csak fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel szabad megközelíteni úgy, hogy a vezető elsőbbségadási kötelezettségének – a szükséghez képest megállással is – eleget tudjon tenni. A Balassagyarmati Járásbíróságra benyújtott vádiratban a járási ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabására, közúti járművezetéstől eltiltásra és a 268.548 forint bűnügyi költség megfizetésére tett indítványt.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.