Romlott a közúti árufuvarozók helyzete az első negyedévben a szakértő szerint.
Fordulat történt a közúti fuvarozásban az idei első negyedévben. Ugyanis a jól sikerült 2022 után a fogyasztás és a beruházások is csökkentek – mondta a Magyar Közgazdasági Társaság logisztikai szakosztályának rendezvényén a szakosztály elnöke. Lajkó Ferenc ismertetése szerint a hazai áruszállításban 78 százalék a közúti fuvarozás részaránya. Magyarországon mintegy 13 ezer vállalkozás foglalkozik közúti árufuvarozással, járműállományuk 90 ezer járműből áll, a magyar foglalkoztatottak 3,3 százalékát alkalmazzák. A közúti fuvarozás a bruttó hazai termék (GDP) csaknem 5 százalékát adja, és jelentős exportszolgáltató.
Tavaly a nemzetközi áruszállításban részt vevő vállalkozások költségei 25,1 százalékkal, a belföldi megbízói körrel rendelkező cégekéi pedig 34,9 százalékkal nőttek, főként az üzemanyag- és egyéb árak emelkedése miatt. Ugyanakkor az év nagy részében volt elég szállítandó áru, a gazdasági fellendülést pedig kisebb kapacitáshiány kísérte, így a költségek növekedését szinte teljesen át tudták hárítani a fuvarozó cégek, ami 30 éve nem fordult elő – emelte ki a szakértő. Ennek következményeként a közúti fuvarozási szektor 2022 egészét figyelembe véve jó évet zárt – összegezte Lajkó Ferenc.
A 2023. évi kilátásokkal kapcsolatban kifejtette: az első negyedévben tapasztaltak alapján továbbra is emelkednek a közúti fuvarozás költségei, az üzemanyagár-csökkenés nem kompenzálja a többi költség növekedését. A szakértő szerint éves szinten a költségek 8-9 százalékos emelkedésére lehet számítani. Azonban a közúti fuvarozás piacán kapacitás-felesleg alakult ki a fuvarok csökkenése miatt, amihez az első negyedévben nem tudott alkalmazkodni a közúti szektor. A szakértő rámutatott: a változások következménye az árszint csökkenése. A nemzetközi fuvarozásban 0,3 százalékkal nőttek, a belföldi fuvarozásban viszont 4,1 százalékkal csökkentek az árak. Lajkó Ferenc szerint az év nagy kérdése, hogy a növekvő költségek mellett, az első negyedéves csökkenő árszinthez képest mikor konszolidálódik a piac, mikor tudnak a fuvarozók a költségeikhez mérten árat emelni, ami alapvető a jó üzletvitelük szempontjából.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.