2023.06.01, 07:22
Megegyezés baleset után

Egyre gyakoribb az eredményes közvetítői eljárás, mikor a baleset résztvevői megegyeznek a kártalanítás módjáról.

A Heves Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint az Egri Járási Ügyészség a büntetőeljárás megszüntetéséről határozott azzal a gyanúsítottal szemben, akinek a figyelmetlensége közlekedési balesetet okozott Vámosgyörkön. A járási ügyészség határozata szerint a gyanúsított férfi 2023 januárjában Vámosgyörk belterületén Gyöngyös felé haladt autójával egy járműoszlop harmadik tagjaként. A sort vezető autó balra akart kanyarodni, ezért a terelővonalhoz húzódva megállt, az őt követő autó ezt észlelve szintén így tett.

A gyanúsított későn vette észre az előtte álló két járművet, ezért rövid fékezést követően a kocsija elejével az előtte álló jármű hátuljának ütközött, a gépkocsit ezzel nekilökve az első autó hátuljának. Az ütközések következtében a középső autó jobb első ülésén becsatolt biztonsági övet használva utazó sértett szegycsont törést szenvedett. A gyanúsított a legáltalánosabb KRESZ szabályt szegte meg, amely szerint, aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse, másokat közlekedésükben indokolatlanul ne akadályozzon és ne zavarjon.

A járási ügyészség határozatával az eljárást felfüggesztette a felek – gyanúsított és sértett – közötti közvetítői eljárás lefolytatása céljából. Az illetékes kormányhivatal tájékoztatta az Egri Járási Ügyészséget arról, hogy a közvetítői eljárás véget ért, a gyanúsított és a sértett között létrejött a gyanúsított tevékeny megbánását biztosító megállapodás, valamint ennek teljesítése is megtörtént.

Tevékeny megbánás miatt nem büntethető, aki a közlekedési vétség elkövetését a vádemelésig beismerte, és közvetítői eljárás keretében a sértett által elfogadott módon és mértékben a bűncselekménnyel okozott sérelmet jóvátette. Erre figyelemmel az ügyészség, mivel a tevékeny megbánás folytán a gyanúsított büntethetőség megszűnt, megszüntette az eljárást.

A közlekedési bűncselekményél gyakran előforduló közvetítői eljárásról bővebb információ az alábbi, az Ügyészség által készített ismertető videóban található. A baleseti fotó a rendőrség helyszínelésén készült.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14