2023.05.31, 09:54
Meccshatás

Délután már korlátozásokra kell készülni Budapesten a Puskás Aréna környékén.

Az Európa-liga döntőjét a fővárosban a Puskás Arénában rendezik meg szerda este, ezért a környéken már 17 órától számos közlekedési változásra, lezárásra kell számítani – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel. A stadionba a Dózsa György út felől és a Stefánia út felől lehet belépni; gyalog nemcsak a Puskás Ferenc Stadion metróállomástól, hanem hasonló eljutási idővel a Keleti pályaudvartól, a Verseny utcán át is megközelíthető a létesítmény. A Puskás Aréna könnyebb megközelítése érdekében szerdán 17 órátótól a mérkőzés végéhez igazított nappali üzemzárásig a metrókkal (M1, M2, M3, M4), valamint az 1-es villamossal a rendezvényre érvényes belépővel lehet utazni. A környéken korlátozottak a parkolási lehetőségek, ezért a BKK kéri a szurkolókat, hogy a megszokottnál sűrűbben közlekedő közösségi közlekedési eszközökkel, elsősorban az M2-es és az M4-es metróval, valamint az 1-es villamossal közelítsék meg az arénát.

A közleményben figyelmeztettek arra, hogy várhatóan 17 órától lezárják a Dózsa György utat a Thököly út és a Kerepesi út között, a Stefánia utat a Thököly út és a Hungária körút között, az Ifjúság útját, a Verseny utcát, valamint az Istvánmezei utat. Várhatóan szerdán 17 órától pedig a Thököly úton közlekedő buszok mindegyike megáll a Reiner Frigyes park és a Thököly út-Stefánia út megállóhelyen. A 30-as autóbusz mindkét irányban a Thököly úton közlekedik, nem érinti a Verseny utcai megállót. A Stefánia út lezárása miatt a 75-ös trolibusz terelve, a Puskás Ferenc Stadion helyett a Keleti pályaudvarig közlekedik a 79-es trolibusz vonalán. A 77-es trolibusz módosított útvonalon, a Stefánia út helyett a Hungária körúton jár, a Puskás Ferenc Stadionnál. A Hungária körúton a 75-ös trolibusz végállomásán lehet felszállni. A Puskás Ferenc Stadionnál a 95-ös, a 195-ös és a 130-as buszokra a Hungária körúton a 901-es éjszakai busz Dél-Buda irányú megállóhelyén lehet felszállni.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14