Barátja halt meg az ittas fiatalkorú által okozott balesetben.
A Somogy Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Kaposvári Járási Ügyészség halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt emelt vádat azzal a fiúval szemben, aki szeszes ital fogyasztását követően halálos kimenetelű balesetet okozott. A vádirat lényege szerint a fiatalkorú gimnazista vádlott rendezett családi körülmények között élt. Példás tanulmányi előmenetelű, az iskolában tisztelettudó és jól teljesítő, nagy baráti társasággal rendelkező, a közösségi életben aktívan részt vevő fiatal. A balesetet idején még nem volt 16 éves sem.
Az elkövető 2022 októberében a Fonyódi járásban található otthonában tartózkodott barátaival. Az éjszakai órákban, közös italozás után elhatározták, hogy a vádlott édesapjának tudta nélkül, az udvaron leállított, üzemképes, de rossz műszaki állapotú gépkocsival autózni fognak. A járművet végül az ittas elkövető vezette, mivel ő ismerte a környező mezőgazdasági területeket, míg öt barátja utasként tartózkodott a kocsiban. Az autóba csak az első két ülés volt beszerelve, ezért négy fiú hátra, egy matracra ült be, a biztonsági öveket egyikük sem használta.
A fiatalok egy kilométerre se jártak a családi háztól, amikor a nedves felületű, füves mellékúton egy éles kanyarnál a vádlott nem tudta a körülbelül 50 km/h sebességgel közlekedő járművet az úton tartani és egy fához csapódtak. A baleset következtében az egyik hátul utazó sértett olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette, egy másik utas töréssel járó sérülést szenvedett. Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a felelősségét vállaló, beismerő vallomást tett vádlottal szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására és közúti járművezetéstől eltiltásra tett indítványt. A fénykép a baleset helyszínén készült.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.