2023.05.13, 12:23
Katonai menetoszlopok a közutakon

Katonai konvojokra kell számítani Meszes, Fajsz és Szentes között szombaton. Vasárnap is lesz mozgás.

Az MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred szombaton technikai átcsoportosítást hajt végre Meszes, Fajsz és Szentes között, emiatt megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani – tudatta a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel. Meszes-Bátya-Miske-Öregcsertő-Kecel-Soltvadkert-Jászszentlászló-Kiskunfélegyháza-Csongrád-Szentes, illetve Fajsz-Miske-Öregcsertő-Kecel-Soltvadkert-Jászszentlászló-Kiskunfélegyháza-Csongrád-Szentes útvonalakon kell megnövekedett katonai járműforgalomra számítani. Katonai menetoszlopokra lehet számítani vasárnap 8 és 21 óra között az ország főútvonalain, ez esetben konkrétabb útvonalat nem közölt a HM.

A Magyar Honvédség arra kéri a járművezetőket, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai járműveket, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvojok hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól. A közleményben arra figyelmeztettek, hogy a zárt menetoszlop járművei közé nem hajthat be civil gépjármű, ezért a járművek haladását kísérőjárművek biztosítják. Kérik a járművezetőket, hogy a katonai menetoszlopok közelében minden esetben az aktuális útviszonyok, valamint az időjárási és látási körülmények figyelembevételével közlekedjenek. A Magyar Honvédség a jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy az állampolgárok nyugalmát a lehető legkisebb mértékben zavarja – áll a HM közleményében.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14