2023.05.05, 17:30
Két hidat is mosnak a hétvégén

Budapesten két Duna-hidat tisztítanak meg a hétvégén.

Az FKF munkatársai folytatják Budapest közterületeinek tavaszi nagytakarítását, szombaton a Margit hidat, vasárnap a Petőfi hidat tisztítják környezetkímélő technológiával, a külső sáv részleges lezárása mellett. Az FKF tájékoztatása szerint május 6-án és május 7-én is 6.30-tól 13.30-ig dolgoznak majd; a munkát a hidak északi (Pestről-Budára vezető) oldalán kezdik és a déli (Budáról-Pestre vezető) oldalán fejezik be. Ezúttal is alkalmazzák azt a nemrégiben beszerzett magasnyomású mosóberendezést, „amely a korábbi típusoknál nagyobb hatásfokkal, a környezet kisebb terhelése mellett távolítja el a szennyeződéseket a korlátról, illetve a járda burkolatáról”. Az FKF arra kéri a gépjárművel közlekedőket, segítsék a BKV autóbuszokat a besorolásban, sávváltásban. Kéri továbbá a gépjárművezetőket és a járdán kerékpározókat, hogy a munkaterületek mellett fokozott figyelemmel közlekedjenek, „ezzel is segítve az FKF munkatársainak biztonságos feladatellátását”. A társaság évi két alkalommal, tavasszal és ősszel tisztítja meg Budapest kiemelt forgalmú hídjait és a Váralagutat.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14