Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Európában a megszokottnál jóval kevesebb autógumit vásároltak. Az első negyedévben az abroncsértékesítés visszaesett az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetsége (European Tyre and Rubber Manufacturers’ Association – ETRMA) adatai szerint; a gazdaság számos szektorát érintő infláció és a magas energiaárak tartós nyomást gyakorolnak a piacra – írta a Magyar Gumiabroncs Szövetség MTI-hez csütörtökön eljuttatott sajtóközleményében. Az ETRMA a napokban tette közzé tagjainak 2023 első negyedéves eredményeit, amelyek a csereként vásárolt, tehát nem az autógyáraknak értékesített abroncsok adatait összesítik – tehát nincsenek benn eaz új autókra szerelt abroncsok. A jelentés szerint az első negyedévben a kereslet számottevően csökkent az előző év hasonló időszakához képest.
A csereként vásárolt, személyautókra gyártott gumiabroncsok szegmensében 2023 első negyedévében 12 százalékos csökkenést regisztráltak, egyedül a négyévszakos abroncsoknál mértek minimális növekedést. A tehergépkocsi- és buszabroncsok piaca 18 százalékkal zsugorodott, és hasonló volt a helyzet a mezőgazdasági gumiabroncsok esetében is, ahol az eladások 39 százalékkal csökkentek 2022 első negyedévéhez képest. A motorgumiabroncsok értékesítése 3 százalékkal esett vissza. Az utolsó „békeévhez”, tehát 2019 első negyedévéhez képest a tehergépkocsi- és buszabroncsok eladásai változatlan szinten maradtak, de a személyautók csereabroncs értékesítése ehhez a bázishoz képest is csökkent négy és fél százalékponttal – tette hozzá az ETRMA főtitkára.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.