2023.04.20, 17:37
M1-es tömegbaleset utóélete

Folyamatosan rendezik a biztosítók az M1-es autópályán történt tömegbaleset kárigényeit.

Folyamatosan rendezik a biztosítók a március 11-én, az M1-es autópályán történt tömeges baleset résztvevőinek kárigényeit – közölte a Magyar Biztosítók Szövetség (MABISZ). A közleményük szerint mintegy nyolcvan hazai kárigény érkezett be a biztosítókhoz, illetve a MABISZ-hoz. Kilenc kárigényt már lezártak, és megkezdődtek a kifizetések is. Az esetenként akár tízmilliós nagyságrendű, a törvényi kötelezettségeken túlmenő esetekben is fizethető előlegek a casco-önrészekre és a helyszínről történő elszállítás költségeire is kiterjedhetnek.

A biztosítói közösség a tíz éve létrehozott tömeges kárrendezési szabályozását életbe léptetve indította el a kárügyintézéseket. Ennek értelmében a társaságok olyan tömegbalesetek esetén, ahol a járművek száma eléri vagy meghaladja a 20-at, közös hozzájárulással létrehoznak egy kártalanítási alapot, nem várják meg a hivatalos vizsgálatok végét, hanem az ügyfelek érdekében megkezdik a kárrendezést. Ahol a felelősség kérdése nem tisztázható, ott jogcím nélküli előlegeket fizetnek a gépjárműkárok, valamint a személyi sérülések után.

A biztosítói közösség eredeti belső megállapodása szerint csak a gépjárműben bekövetkezett károkra, illetve a személyi sérülésekre vonatkoznának az előlegek. Azonban a tömegszerencsétlenséget követő egyeztetéseken a biztosítótársaságok kiterjesztették az előlegeket a gépjárművek elszállításának költségeire is. Továbbá úgy döntöttek, hogy a károkat a casco-szerződésükre rendezők sem járhatnak rosszabbul, ezért az előlegek a tízmilliós limitig a casco-önrészek megtérítésére is felhasználhatóak.

(Az idén március 11-én szombat délután az M1-es autópálya 26-os kilométerszelvényénél öt kamion és 37 autó ütközött össze. Egy ember meghalt, 39-en megsérültek, a 41 érintett gépjármű közül 19 szenvedett totálkárt.)

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14