Fejlesztik a kerékpárút-hálózatot uniós támogatásból Gyulán, a beruházás a nyár közepére elkészül.
Görgényi Ernő gyulai polgármester ismertette az MTI-vel, hogy az önkormányzat egymilliárd forintot nyert el korábban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretéből, a forrásból a kerékpárút elkészítése mellett felújítják a 19. századi polgárházat, az úgynevezett Ladics-házat és a Százéves Cukrászdát. A fejlesztésekre már kiírták a közbeszerzést. A kerékpárút építését nettó 157 millió forintból végzi el a gyulai a DBD-Bau Kft., a szerződés szerint július 17-ig. A Nagyváradi úti kerékpárút része lesz a már meglévő, a Körös-parti üdülőhelyre, Városerdőre vezető hálózatnak. A kivitelezés alig egy kilométert érint és három szakaszból áll: 260 méteren lesz elválasztás nélküli gyalogút és kerékpárút, 400 méteren önálló kétirányú kerékpárút, egy rövid szakaszon pedig kétoldali kerékpársáv. A beruházás része egy helyen a csapadékvíz-elvezetés rendezése is.
(a kép illusztráció)
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.