2023.04.14, 15:00
Régi járművekkel utazhatunk

Retró hétvégét tart a MÁV-START és a Volánbusz.

Idén is megrendezik a közlekedési vállalatok a már hagyományos retró hétvégéket. Az első alkalommal, április 15-én és 16-án a Miskolc-Tornanádaska vonalon két retró szerelvény is forgalomba áll. Az M41-es, becenevén Csörgő (de hívták Bombázónak is) dízelmozdony az 50 éves évfordulójára szervezett rendezvénysorozat első programjaként közlekedik majd a Miskolc-Tornanádaska vonalon korhű személykocsikkal. Az egyik szerelvény három fülkés poznani (Bo és Bko 20-37), a másik kék festésű Bhv kocsikból (20-07) áll majd, utóbbiban lesz egy, a közelmúltban felújított különleges retró Dalida üléshuzatos Bhrv (20-05 503) jármű is.

A MÁV-START – a Volánbusz hatvani rendezvényéhez kapcsolódva – a Samu becenévre hallgató, magyar gyártmányú BVmot villamos motorvonatot állítja forgalomba a Keleti pályaudvar és Gyöngyös között közlekedő Mátra InterRégió szerelvényekben. Hatvan vasútállomás és a Volán-telep között ezen a napon a rendezvény időszakában külön autóbuszjárat közlekedik, amely a Budapest felől délelőtt érkező, illetve délután Budapestre induló Samu szerelvényhez csatlakozik. A részletekről és a menetrendről a vasúttársaság honlapján lehet tájékozódni.

A Volánbusz szombati Retró Napjának fő attrakciója a kívül-belül teljesen felújított Ikarus 30-as bemutatása lesz, a „Nejlon Piroska”-ként ismert típus volt az Ikarus első, tömeggyártású járműve. A II. világháború utáni évtizedben a kistelepüléseket ezekkel a buszokkal kapcsolták be az ország vérkeringésébe, mára a hatvani rendezvényen újra megcsodálható példány maradt az utolsó működőképes 30-as típus az országban. A hatvani retró napon ott lesz a „Bikarus” becenévre hallgató emeletes autóbusz is, amely öt évtized után újult meg. Az Ikarus 556-os tavaly áprilisban mutatkozott be Hatvanban, majd az október 23-i hétvégén visszakerült Pécsre, ahol 1969 és 1976 között teljesített szolgálatot. A nosztalgiaflotta ékkövei mellett számtalan veterán járművel, illetve a 24 egykori megyei busztársaságnak emléket állító pop-up kiállítással, filmvetítéssel és kerekasztal-beszélgetéssel várják az érdeklődőket. Részletek a volanbusz.hu oldalon találhatók.

Emeletesbusz Regi Resize
Mikor még forgalomban állt

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14